Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizációs folyamatokban – mezőgazdasági szektora miatt mégis a világ 6. legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátójának számít. Hasonló kettősség, hogy bár a világ második legnagyobb erdőterülettel, illetve a legnagyobb biológiai sokféleséggel büszkélkedő országa, a szén-dioxid-megkötésben kiemelt szerepet betöltő esőerdői mind gyorsabb ütemben pusztulnak. A jelenlegi politikai vezetés elkötelezett a fenti ellentmondások feloldása mellett, ám az ország további zöldítése nem kis feladat, hiszen végrehajtása során biztosítani kellene a regionális és a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdése szempontjából fontos gazdasági fejlődést is. Jóllehet a most regnáló kormány kiáll a mielőbbi zöldátmenet mellett, és az országot a globális zöldítési folyamatok egyik meghatározó szereplőjévé, illetve a fejlődő országok számára példaként szolgáló modellé tenné, törekvéseit korántsem övezi egyöntetű politikai konszenzus. Éppen ezért a mostani ambiciózus zöldítési célok a politikai széljárás alakulásával gyorsan a visszájukra fordulhatnak.

A brazil kibocsátási paradoxon

Brazília energiamixében hagyományosan nagy szerepe van a tiszta, megújuló erőforrásoknak. Dominanciájuk a villamosenergia-termelésben különösen meghatározó: részesedésük jelenleg 90%-on áll,[1] ami G20-as összevetésben is kiemelkedőnek számít, hiszen a rangsorban második Kanada esetében ez a szám mintegy 20%-kal alacsonyabb.[2] A rendszer alapját a vízerőművek képezik, amelyek a brazil villamosenergia-termelés beépített kapacitásainak nagyjából 60%-át (109 GW) adják.[3] Bár ezzel Kína után Brazília számít a világ második legnagyobb vízerőművi nagyhatalmának,[4] e magas részarány kockázatot is jelent számára, mivel energiarendszerének stabilitása és energiabiztonsága nagyban függ attól, hogy erdőinek pusztulása, illetve klimatikus viszonyainak átalakulása milyen hatást gyakorol a területén található folyók vízhozamára. Az országban ugyanis egyre hosszabbak és gyakoribbak a száraz periódusok, a pusztuló esőerdők pedig már nem tudják a folyók megfelelő vízellátásához szükséges párás légtömeget biztosítani.[5] Emellett a nagy – és főleg a jelentős gátépítéssel járó – vízerőművi projektekkel szemben egyre nagyobb a civil szféra ellenállása is. Mindezek együttes eredője, hogy a kormány a 2000-es évek elején mért 83%-os vízerőművikapacitás-arányt a tervek szerint 2031-ig 46%-ra csökkentené.[6] A diverzifikáció egyik fontos elemét a szél- és a napenergia jelenti; ezek villamosenergia-termelésben betöltött részaránya az elmúlt években jelentős mértékben megugrott (a 2019-es 10%-ról[7] 2024-re egészen 24%-ig[8] emelkedett). A diverzifikációs célok és az előző évek átlagához képest gyorsabban fokozódó áramigény[9] kielégítése érdekében viszont a megújulók telepítésének várható megtorpanása[10] miatt átmenetileg fontossá válhat a fosszilis energiahordozók, mindenekelőtt a földgáz, de akár még a szén használata is.[11] Ha ez valóban bekövetkezik, az ország energiatermelésének csökkenő pályán lévő kibocsátása átmenetileg akár meg is növekedhet (jelenleg a villamosenergia-termelés nagyjából az összkibocsátás 9%-át[12] adja).

Az energiaátmenet szempontjából Brazília további erőssége, hogy üzemanyagmixében hagyományosan magas a bioüzemanyagok aránya, hiszen az ország 1975 óta folyamatosan fejleszti az erre épülő infrastruktúráját,[13] és 43 milliárd literes éves termelésével[14] a világ második legnagyobb etanol-[15] és harmadik legnagyobb biodízelgyártójának[16] számít. A különböző kormányzati programoknak köszönhetően az etanol benzinbe való bekeverésének kötelezően előírt aránya jelenleg 30%-on, a biodízelé pedig 15%-on áll.[17] A közlekedési szektor ezzel az ország összkibocsátásának nagyjából egytizedét, energiafelhasználásból származó kibocsátásának pedig a felét teszi ki.[18] A szektor alacsony, a globális átlagtól[19] 5 százalékponttal elmaradó összkibocsátási részaránya ellenére a terület mindenképp fontos a további zöldítés szempontjából, mivel a fenntartható üzemanyagok használatának bővítésével, illetve az elektrifikációval a politikai szándék mellett a lehetőség is megvan emissziójának további csökkentésére. Paradox helyzetet teremt azonban, hogy az ország a világ tíz legjelentősebb kőolajkitermelőjének egyike,[20] és mezőinek fejlesztése továbbra is kiemelt stratégiai célt jelent számára. A Petrobras nevű állami olajvállalat 2029-ig 111 milliárd dollárt fektetne a további fejlesztésekbe,[21] az állam pedig új koncessziókat kiírva további 120 milliárd dollárnyi beruházást vonzana a szektorba,[22] és ehhez támogatásokat is biztosítana, illetve infrastruktúrafejlesztést is végezne.[23] Ezzel az ország szénhidrogén-kitermelése négy év múlva akár 10%-kal is meghaladhatja a jelenlegi szintet, Brazília pedig a világ öt legnagyobb kőolajkitermelője közé kerülhet.[24] A kormány szerint e fejlesztések azért is szükségesek, mivel zöldítési és szociális programjait az országnak részben kőolajbevételeiből kellene fedeznie.[25] A civil szféra szereplői viszont úgy látják, a kőolajbevételeknek jelenleg is csak a 0,06%-a jut az energiaátmenet céljaira,[26] ezzel szemben az új mezők feltárása és a kitermelt fosszilis energiahordozók elégetése olyan mértékű további emisszióval járna, hogy az nagyságrendileg csak az egész ország több éves kibocsátásával lenne összevethető.[27]

A brazil zöldítési törekvések másik nehezen feloldható paradoxona, hogy bár az ország energiamixe kedvező képet mutat, mezőgazdasága és földhasználata komoly kibocsátónak számít. E szektorok teszik ki ugyanis Brazília teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának nagyjából 70-75%-át,[28] jóllehet részesedésük az ország GDP-jében csupán 5-6% körül mozog.[29] Az ágazaton belül a kibocsátásért főleg a földhasználat-változás – egészen pontosan az erdőirtás – tehető felelőssé: ez az összkibocsátás közel felét, egyszersmind a mezőgazdasági kibocsátás nagyjából kétharmadát adja.[30] A földhasználat-változás nem válaszható el teljesen a másik nagy kibocsátónak számító állattenyésztéstől, részben ugyanis a növekvő állatállomány miatt van szükség az erdők irtására. A szarvasmarhatartás egyébként jelentős metánkibocsátással is jár, az állatállomány növekedésének pedig Brazília 1990 óta mért kibocsátásnövekedésében is fontos szerepe van.[31] 2023-as számítások szerint a szarvasmarha-tenyésztés és -feldolgozás folyamata az ország összes emissziójának 57%-ával hozható kapcsolatba (ebből 70%-ot az erdőirtás tesz ki), míg ez a mutató az egész élelmiszeripar esetében 74%.[32] Mindez azt jelenti, hogy egyelőre egy viszonylag kis gazdasági súlyú, ám az országban jelentős lobbierővel bíró ágazat fogja vissza az ország zöldítési ambícióit.[33] A paradoxonok sorát tovább szaporítja, hogy a mezőgazdaságnak – a szója- és a cukornádültetvényeknek – jelentős szerepe van az ország bioüzemanyag-gyártásában és ezáltal az energiaátmenetre vonatkozó terveiben is.

A brazil zöldpolitika másik ellentmondásos elemét az országban található jelentős kiterjedésű esőerdők kezelése képezi. A Brazília területének nagyjából 60%-át elfoglaló esőerdő-állomány ad otthont a világon élő állat- és növényfajok 15-20%-ának,[34] vagyis fontossága a biológiai sokféleség szempontjából kiemelkedő. Emellett legalább 150-200 milliárd tonna szenet tárol el, tehát globálisan is jelentős szénelnyelő kapacitásokkal büszkélkedhet.[35] Sorsa ezáltal alapvetően határozza meg az ország kibocsátási mutatóinak jövőbeli alakulását, emellett – ahogy már említettük – a vízerőművi termelés jövőjét is. Brazíliában viszont az előzőekben már taglalt mezőgazdasági és állattenyésztői (illetve kisebb részben a bányászati és az infrastruktúra-fejlesztési) érdekektől hajtva évtizedek óta jelentős az esőerdők tudatos és tetemes nettó kibocsátással járó pusztítása. A különböző politikai erők hozzáállása e kérdéshez az elmúlt évtizedekben sokszor jelentősen eltért egymástól. A 2019 és 2022 közötti időszakban, a Bolsonaro-kormány alatt rekordközeli erdőpusztítás következett be,[36] részben a környezetvédelmi ellenőrzések leépítése,[37] a területek védelmét szorgalmazók ellen indított politikai támadások,[38] illetve az erdővédelem céljából bevetett katonaság felkészületlensége és balfogásai miatt.[39] A mostani Lula-kormányzat klímapolitikai fordulatának egyik leglátványosabb eredménye a természetvédelmi intézmények végrehajtási kapacitásainak visszaépítése és az illegális erdőirtás műholdas megfigyelésre támaszkodó szankcionálásának helyreállítása volt.[40] Ezek hatására az amazonasi területeken 2023 és 2024 között nagyjából egyharmadával, a megelőző két évben pedig összesen 46%-kal csökkent az erdőirtás mértéke.[41] Az országnak ezáltal sikerült a korábban elvesztett nemzetközi bizalmat és az ezzel együtt járó pénzügyi támogatást is visszaszereznie[42]: a 2023-ban újranyitott Amazonas Alap egyre bővülő donorlistával működik, amelyen például Norvégia, Németország, Dánia, az Európai Unió, Svájc, Japán és az Egyesült Királyság is szerepel. Az alapot a Brazil Fejlesztési Bank kezeli, és forrásaiból nemcsak természetvédelmi, hanem bizonyos, az igazságos átmenetet szolgáló projekteket – például az őslakos közösségek támogatását vagy a helyi klímaalkalmazkodási kezdeményezéseket – is finanszírozni lehet. Ha a jelenlegi kedvező tendencia folytatódik, akkor a LULUCF-szektor beszámításával Brazília kibocsátási pályája már rövid távon is igen kedvezően alakulhat.[43] Ám ha politikai vagy gazdasági okokból az erdőirtás üteme újra felgyorsul, az itteni esőerdők ökológiai közösségeiben hamarosan olyan visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak be, amelyek a globális klímára is jelentős hatással lehetnek.[44] A trendek ebből a szempontból igen nyugtalanítóan alakulnak, hiszen az országban az említett sikerek ellenére a szárazság és a vízhiány miatt egyre erőteljesebbé váló erdőtüzek következtében 2024 során mérték a 2016 óta eltelt időszak legmagasabb faállomány-pusztulását.[45]

Politikai célok

Az ország 2015-ben a párizsi megállapodásban lefektetett követelményeknek megfelelően a többi aláíró államhoz hasonlóan összeállította, hogy milyen vállalásokat tenne a zöldítés terén. Ezeket 2020-ban és 2022-ben frissítette, majd 2023-ban benyújtotta hozzájuk első hivatalos módosítását, végül korábbi céljait a 2024-ben leadott második módosítással újból megerősítette. Kezdetben arra kötelezte magát, hogy 2025-re a 2005-ös szinthez képest 37%-kal csökkenti üvegházhatásúgáz-kibocsátását.[46] 2023 novemberében azonban az előző év végén megválasztott Luiz Inácio Lula da Silva kormánya a korábbinál határozottabb vállalásokat fogalmazott meg. Brazília ekkor első ízben jelölt ki abszolút kibocsátási plafont 2025-re (1,32 GtCO₂e) és 2030-ra (1,2 GtCO₂e).[47] Ezek a 2005-ös szinthez mérten 48,4%-os, illetve 53,1%-os csökkentést jelentenek. 2024-ben pedig a kormány azt is vállalta, hogy 2035-re 59–67%-kal mérsékli kibocsátását.[48] Bár ez jelentős előrelépést jelent a vállalások terén, a civil szféra számításai szerint nem elegendő ahhoz, hogy az ország megfelelő mértékben járuljon hozzá a globális hőmérséklet emelkedésének 1,5 °C alatt tartásához.[49] A növekmény azért is csalóka, mivel időközben átalakították az ország üvegházhatásúgáz-leltárát. Ez főleg a 2022-es tervek benyújtása idején szült visszatetszést, ekkor ugyanis a 2030-ra tett eredeti, 2015-ös vállalást (vagyis hogy a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest 43%-kal csökkentik) 50%-ra emelték, ám ez abszolút értékben valójában a korábbi célnál 73 MtCO₂e-kel több kibocsátást tett lehetővé az ország számára.[50] A jelenlegi kormányzat a 2023-ban megújított vállalásaiban már módosította a problémás számokat, ám ezzel lényegében csak a megelőző állapothoz tért vissza, ráadásul a csökkentés elérését eleve csak a karbonkreditek felhasználásával tartja elérhetőnek.[51] Az aktuális tervek szerint viszont az ország az eredeti elképzeléseihez képest egy évtizeddel korábban, vagyis már 2050-ben elérné a klímasemlegességet. Probléma ellenben, hogy a kormány még nem mutatott be semmiféle, a köztes célokat a hosszú távú elképzelésekkel összhangba hozó, illetve szektorspecifikus stratégiát. Ezzel együtt a mostani brazil tervek a több feltörekvő gazdaságot tömörítő BRICS-országcsoport tagjai által előirányzott zöldítési célokkal összehasonlítva is kiemelkedőnek számítanak.[52] A jelenlegi brazil kormány emellett 2030-ig teljesen visszaszorítaná az ország egyik legjelentősebb problémájának számító erdőirtás minden formáját.[53] Az ország a felsorolt vállalásokat a tervek szerint hazai és nemzetközi források bevonásával, illetve a már említett kibocsátáskereskedelemmel teljesítené. Ez utóbbi megteremtése érdekében történtek is már lépések: 2024 novemberében az ország kongresszusa kerettörvényt fogadott el a nemzeti kibocsátáskereskedelmi rendszer létrehozásáról, és az várhatóan 5-6 év alatt fel is fog futni.[54] A mostani környezetvédelmi miniszter 2024-ben azt is megpendítette, hogy erős kőolajágazata ellenére az országnak fokozatosan szakítania kellene a fosszilis energiahordozókkal.[55] Ennek rövid és középtávú realitása azonban a fentebb elemzett tendenciák tükrében egyelőre kétséges – ha az ország a saját területén valóban vissza is tudja szorítani ezeknek az energiahordozóknak a használatát, erősen kérdéses, hogy mikor áll majd készen arra, hogy lemondjon az azokból származó exportbevételeiről.

A legtöbb fejlődő ország zöldátmenetéhez hasonlóan a brazíliai tervek esetében is az jelenti a legfontosabb belpolitikai kérdést, hogy a gyors változásokat miként lehet úgy levezényelni, hogy közben ne mélyüljenek tovább az országban már most is komoly gondot jelentő társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek, és hogy az átalakulás ne sodorja veszélybe az ország fejlődését. Ezt a dilemmát a kormány részben a gazdaság és a társadalom minden szegmensére kiterjedő, 2023-ban előterjesztett közpolitikai csomagjával (Plano de Transformação Ecológica) oldaná fel. A program hat fő területre (fenntartható finanszírozás, technológiai fejlődés, bio-, illetve körforgásos gazdaság, energetikai átmenet, fenntartható infrastruktúra és városfejlesztés) összpontosít.[56] Pénzügyi téren részét képezi a zöldkötvények kiadása, a nemzeti karbonpiac említett felállítása, az adórendszer zöldítési szempontokat figyelembe vevő átalakítása és a kutatási központok, illetve az ipari fejlesztések támogatása. A közlekedés terén fontos célja a járműpark elektrifikálása, illetve az elektromos járművek gyártásának támogatása, a bioüzemanyagok bekeverési arányának és részesedésének jelentős (a közlekedési energiamixben 50%-kal való)[57] növelése, valamint az e-üzemanyagok, illetve a fenntartható repülőgépüzemanyagok fejlesztésének és használatának előmozdítása (a légitársaságoknak 2037-ig 10%-os kibocsátáscsökkentést[58] kellene felmutatniuk). Az erdőgazdálkodással és a mezőgazdasággal kapcsolatban a csomag előirányozza az esőerdők pusztulásának megfékezését, a meglévő erdők megőrzését, illetőleg a kivágott területek helyreállítását (2030-ig 6 millió hektárt, 2050-ig pedig ennek a négyszeresét állítanának helyre),[59] valamint a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok elősegítését. Ezenkívül a terv növelné a biodiverzitás technológiai és ipari kihasználását, a megújuló energiaforrások használatát, fejlesztené a szemétgazdálkodást, valamint a reziliencia jegyében javítaná a városok infrastruktúráját. A zöldberuházások a becslések szerint 2024 és 2050 között nagyságrendileg körülbelül 6 billió dollárnyi befektetést mozgatnának meg. Ez éves alapon az ország GDP-jének nagyjából 6,6%-át teszi ki, ami a nemzetközi mezőnyben a második legmagasabb aránynak számít.[60]

Az aktuális brazil klímapolitika az ország gazdag biodiverzitásának megőrzésére nem a fejlődés akadályaként, hanem annak egyik kiemelt eszközeként tekint. Ez visszatükröződik azokban az elképzelésekben is, amelyek azt tűzték ki célul, hogy az iparnak a biodiverzitás fenntartható módon történő kihasználását évi 1%-kal kellene növelnie.[61] Fontos törekvés továbbá a környezetbarát vállalkozások támogatása és a munkaerőpiac fenntarthatóvá tétele is. A terv egyúttal az ország regionális különbségeit, illetve társadalmi egyenlőtlenségeit is igyekezne kezelni, és célkitűzéseit úgy próbálná megvalósítani, hogy azok során a helyi – sokszor bennszülött – közösségek hagyományos életmódjára és szokásaira is figyelemmel lenne. Emellett magukat a helyi közösségeket is próbálja érdekeltté tenni célkitűzései – például erdővédelmi programja – megvalósításában. Ennek érdekében igyekszik olyan támogatási és finanszírozási modelleket találni, amelyek segítik a helyi munkaerőt és a helyi vállalkozásokat, valamint felkarolják a lokális kezdeményezéseket. Ez utóbbiban fontos szerepet játszik a Brazil Participativo nevű platform, amely a részvételi demokrácia jegyében próbálja bevonni az állampolgárokat a döntéshozatalba, és lehetőséget kínál számukra, hogy javaslatokat tehessenek az ország klímastratégiájával kapcsolatban, illetve vitatkozzanak az abban foglaltakkal. A kezdeményezésben már több mint másfél millióan vettek részt,[62] ám sikere ellenére vannak gyengeségei is, mivel egyelőre pont a védeni próbált legkiszolgáltatottabb csoportokat nem éri el.[63] A társadalmi igazságosságra törekvő politika fontos sarokpontja továbbá, hogy a kormány a kritikus ásványi anyagok esetében explicit módon igyekszik elkerülni, hogy a korábbi évszázadok kizsákmányoló modellje újból megismétlődhessen.[64] Éppen ezért elvben nem sietteti ezek kitermelését, jóllehet a valóságban az ország világszinten is jelentős ásványinyersanyag-készleteit kiaknázni kívánó bányászati projektek gyakran semmibe veszik a helyi közösségek nemzetközi szerződésekben is rögzített jogait.[65] Ugyanígy a mostani kormányzat a megújuló erőforrásokra épülő erőművek telepítései során is próbálja kivédeni, hogy azok a régi strukturális egyenlőtlenségek új köntösbe bújtatott továbbélésével járjanak, ám az eredmények eddig inkább vegyes képet mutatnak.[66]

Nemzetközi téren az ország politikai céljai közé tartozik, hogy a Globális Dél országainak szószólójaként kiálljon a párizsi megállapodásban kifejtett „közös, de megkülönböztetett felelősség”-elv mellett,[67] és hangsúlyozza: a fejlett országoknak kiemelt felelőssége van az eddigi üvegházhatásúgáz-kibocsátásban, a feltörekvő gazdaságoknak pedig lehetőséget kell biztosítani a további fejlődésre. Ennek kapcsán politikusai azt is kiemelik, hogy az ország vállalásai aránytalanul magasak ahhoz képest, hogy lakosai eddig milyen mértékben járultak hozzá a globális klímaváltozáshoz, az egyes országok lépéseinek pedig összhangban kell lenniük a képességeikkel és a fejlődési szükségleteikkel. Ennek aláhúzása azért is fontos Brazília számára, mert a politikai vezetés a belső reformokhoz igyekszik külső pénzügyi forrásokat és technológiai segítséget szerezni, ezeket pedig elsősorban a fejlett országoktól remélheti. A külföldi tőke egyébként már most is fontos szerepet játszik a brazil környezetvédelmi politikában, hiszen az erdőirtás felszámolásához szükséges projekteket jelentős támogatásban részesíti a már említett, 2008-ban indult nemzetközi alap (az Amazonas Alap). Brazília tehát méretére és biodiverzitása globális jelentőségére apellálva oda tud hatni a nemzetközi szereplőkre. Nem véletlen, hogy a COP30 kapcsán a civil szektor javasolta: a kormány a tárgyalásokon igyekezzen további nemzetközi támogatást szerezni az esőerdők megvédése érdekében. Az ezt szolgáló Tropical Forest Forever Facility koncepciója jelenleg még előkészítés alatt áll,[68] de 2025. október 21-én a Világbankot már hivatalosan is kijelölték az alap kezelőjének és titkársága átmeneti házigazdájának.[69] Emellett a 2025. novemberi klímakonferencia előtt egy nagyobb országcsoport vezetőjeként Brazília azt a kezdeményezést is útnak tudta indítani, mely szerint a fejlett országoknak évi 1,3 milliárd dollárral kellene támogatniuk fejlődő társaik zöldátmenetét.[70]

Eredmények

A brazíliai zöldátmenet eredményei hasonlóan ellentmondásos képet mutatnak, mint az ország kiinduló helyzete: bizonyos szektorok világszinten is kiválóan teljesítenek, másokban viszont csak igen lassú az előrehaladás. Emiatt egyelőre nem látható, hogy a jelenlegi kibocsátáscsökkentési vállalásokat a kormányzatnak ténylegesen meg sikerül-e valósítania. A német Germanwatch által összeállított Climate Change Performance Index az országot a 28. helyre sorolja,[71] vagyis nagyjából a középmezőnybe helyezi, a Climate Action Tracker viszont céljait és intézkedéseit egyelőre elégtelennek minősíti annak dacára, hogy a 2023-as kormányváltás óta Brazília teljesítménye érezhetően javult.[72] Az egyik sikertörténetnek az erdőirtás már többször említett megfékezésében elért kézzelfogható eredmények tekinthetők, amelyek viszonylag rövid időn belül az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátási mutatóira is pozitív hatással lehetnek. Ám ahogy már korábban is taglaltuk, a pozitív fordulat egy esetleges politikai változással hamar újra veszélybe kerülhet, főleg az erdők visszaszorítása mögött meghúzódó gazdasági érdekek és a rájuk épülő, a társadalomba mélyen beivódott struktúrák miatt. Az erdőpusztulás megfékezésének végső sikere már csak azért sem garantált, mert az erdőterületek a politikai hátraarc elmaradása esetén is tovább pusztulhatnak. Jól mutatják ezt a már említett 2024-es év statisztikái, amikor a súlyos aszály és az erdőtüzek miatt az illegális erdőirtás visszaszorítása ellenére is kiugróan magas szinteket ért el a faállomány pusztulása.

Az utóbbi években az ország szintén jelentős előrelépést könyvelhetett el a megújulóenergia-termelés – a nap- és a szélerőművi kapacitások – fejlesztése terén. Ezt jól példázza, hogy 2025 augusztusában e két erőforrás az ország áramtermeléséhez már rekordmagas, 34%-os arányban járult hozzá.[73] Ezek a projektek segítenek abban, hogy a brazil áramtermelés továbbra is tiszta és fenntartható maradhasson, de egyúttal a diverzifikációhoz és a vízenergia túlzott dominanciájából adódó kockázatok csökkentéséhez is hozzájárulhatnak, főleg, mivel Brazília egyes – leginkább északkeleti – régiói kiemelkedően alkalmasak az időjárás- és napszakfüggő erőműparkok minimális leállással történő üzemeltetésére. Problémás pont viszont a mezőgazdasági – mindenekelőtt pedig az állattenyésztési – gyakorlatok átalakítása. A strukturális nehézségek miatt ezen a téren nem is várható gyors változás, hiszen időbe telik, mire sikerül megoldást találni a mostani szarvasmarha-tenyésztéssel összefüggésbe hozható kibocsátás mérséklésére. Szintén gondot jelent, hogy az ország jelentős kőolajkitermelő, termelését pedig egyelőre még fokozni is kívánja. Energiarendszerének zöldítése ráadásul a fosszilis energiahordozók kiegyenlítő szerepének előtérbe kerülésével középtávon akár még kibocsátásnövekedéssel is járhat. Fontos kockázati tényező továbbá, hogy a környezetvédelem terén a 2010-es években regnáló kormányok – és mindenekelőtt a 2019 és 2023 között hatalmon lévő Jair Bolsonaro által vezetett kabinet – hozzáállása sok ponton eltért a mostaniétól, ezért egyáltalán nem lehet kizárni, hogy egy újabb választással a jelenlegi tervek végrehajtása lelassulhat, vagy akár le is állhat, hiszen az előző elnök eleinte még a párizsi megállapodásból történő lehetőségét is felvetette.[74] A politikai és a szabályozási bizonytalanságokból fakadó kockázatokat csak fokozza, hogy Brazília adminisztratív berendezkedése miatt az egyes szövetségi államok politikai változásai ugyancsak kihathatnak a zöldátmenet megvalósulásának ütemére. Hasonlóan fontos strukturális kockázatot jelent, hogy a brazil társadalmat mélyen átitatja a korrupció, és az országban kevés gátja van a kiszolgáltatott csoportokkal szembeni visszaéléseknek. Félő tehát, hogy a mostani tervek végrehajtása a kormányzati ígéretek ellenére továbbra sem fogja a társadalmi igazságosságot szolgálni, és csak még jobban elmélyíti a hagyományosan meglévő regionális és társadalmi különbségeket, ahogy arra az északkeleti régióban megvalósuló nap- és szélerőművi beruházások kapcsán is mutatkoznak jelek. A szociális szakadék mélyülésével viszont jelentősen megcsappanhat a zöldítés gyors és sikeres levezényléséhez szükséges társadalmi támogatás.

Következtetés