Ezzel párhuzamosan 2025 elején elnöki szinten ismét megjelent a Keystone XL vezeték támogatásának szándéka.[30] A határokon átnyúló kőolajvezeték kanadai olajhomokból származó nyersolajat szállított volna az amerikai finomítók és exportterminálok irányába. A beruházás hosszú ideje politikai és jogi viták tárgya, a megvalósításhoz szükséges határkeresztezési engedély és a kapcsolódó környezeti eljárások a mindenkori szövetségi klíma- és energiapolitikai prioritásokkal összefüggésben változtak.[31]A 2025-ös támogatói nyilatkozat ezért inkább politikai irányjelzésként értelmezhető és nem azonos a projekt jogi értelemben vett újraindításával.
2025. június 11-én az EPA bejelentette, hogy kezdeményezi a szén- és gázerőművekre vonatkozó ÜHG-kibocsátási előírások visszavonását.[32] Ugyanezen a napon az EPA javaslatot tett a higanyra és más veszélyes légszennyező anyagokra vonatkozó szabályok (Mercury and Air Toxics Standards, MATS) 2024-es módosításainak visszavonására,[33] vagyis a korábbi, 2012-es szabályozási kerethez való részleges visszatérésre.[34] A javaslat előzményeként Trump elnök 2025 áprilisában proklamációt adott ki, amely 68 széntüzelésű erőművi blokkot két évre mentesített a Biden-elnökség alatt szigorított MATS-előírások alkalmazása alól.[35] A szénerőművek melléktermékeként keletkező szénhamu kezelésével összefüggésben pedig az EPA 2025 novemberében olyan javaslatot tett közzé, amely az alternatív lezárási szabályok alá tartozó szénhamutározók esetében a lezárás befejezésének határidejét 2028-ról 2031-re tolná ki.[36]
A fosszilis energiatermelés bővítését a szövetségi kormányzat több csatornán keresztül is támogatta. Az Energiaügyi Minisztérium 2025 januárjában feloldotta a Biden-adminisztráció által 2024-ben bevezetett, új LNG-export-engedélyek kiadására vonatkozó moratóriumot,[37] ami felgyorsította az exportot, különösen Európa és Ázsia felé, ám eközben globálisan is növelte a metánszivárgás kockázatát.[38] 2025 áprilisában Trump több elnöki rendeletet[39] is kiadott a szénipar „újjáélesztése” érdekében: ezek felgyorsították a szénbányászati bérletek kiadását, egyszerűsítették az engedélyezési eljárásokat, és felszólították a szövetségi ügynökségeket a széntermelést hátráltató eljárásmódok azonosítására, illetve eltörlésére. Emellett az amerikai Energiaügyi Minisztérium több alkalommal is rendkívüli eszközökkel támogatta az idős szénerőművek üzemeltetésének meghosszabbítását, elsősorban az ellátásbiztonságra és a mesterséges intelligencia növekvő energiaigényére hivatkozva.[40]
A fosszilis ipar támogatását pénzügyi intézkedések is kiegészítették. A 2025. július 4-én kihirdetett One Big Beautiful Bill Act[41] kedvezőbbé tette a fosszilis termelés gazdasági feltételeit többek között a szövetségi olaj- és gázkitermeléshez kapcsolódó royaltyszabályok módosításával, valamint egyes bányászati termékek (pl. a metallurgiai szén) adójóváírásának kiterjesztésével.[42] Az Oil Change International számításai szerint a törvény a korábbi kedvezményeken felül évi mintegy 4 milliárd dollár értékű új támogatást nyújthat a fosszilisenergia-szektornak.[43] 2025 szeptemberében az energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy 625 millió dolláros beruházást indít az amerikai szénipar bővítésére és megerősítésére azzal a céllal, hogy növelje az energiatermelést és támogassa a széntermelő közösségeket.[44]
A fosszilis energia a külpolitikai dimenzióban is megjelent. 2026 januárjában, a venezuelai krízist követően Chris Wright energiaügyi miniszter valós lehetőségként utalt arra, hogy az amerikai vállalatok a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak a venezuelai olajiparban.[45] Sajtóinformációk alapján az Egyesült Államok 2026. január közepén lebonyolította az első, mintegy 500 millió dollár értékű venezuelai olajértékesítést, és kormányzati források további tranzakciók lehetőségét is felvetették.[46] Venezuela a világ legnagyobb igazolt kőolajtartalékával rendelkezik: 2023-ban ez meghaladta a 303 milliárd hordót, ami az amerikai készletek mintegy hatszorosának felel meg.[47]
Megújuló energia
A 2025-ben bevezetett szövetségi ösztönzők és szabályozási eszközök több ponton a tisztaenergia-átmenet lassításának irányába hatottak, többek között a tisztaenergia-beruházásokhoz kötődő adókedvezmények visszavágásán keresztül. Az Egyesült Államok energiarendszerének azonban rövid távon is új kapacitásokra és nagyobb rugalmasságra van szüksége. A Rhodium Group becslése szerint a One Big Beautiful Bill Act 2025 és 2035 között 53–59%-kal mérsékelheti az új, tiszta villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését.[48] A Carbon Brief elemzése szerint a törvény nyomán 2030-ra az USA ÜHG-kibocsátása csupán mintegy 3%-kal eshet vissza a jelenlegi szinthez képest, vagyis a kibocsátási pálya ellaposodhat.[49]
Bár 2025-ben markáns klíma- és energiapolitikai fordulat ment végbe, a tiszta technológiák terjedése számos szegmensben tovább folytatódott, elsősorban a csökkenő technológiai költségeknek, a gyors telepíthetőségnek, valamint a villamos energia iránti dinamikusan növekvő – különösen az adatközpontok részéről megmutatkozó – keresletnek köszönhetően.[50] A Trump-elnökség második ciklusának első kilenc hónapjában a hálózatra csatlakozó új kapacitások 85%-át a napenergia és az akkumulátoros tárolás tette ki, elsősorban versenyképes megtérülésük és gyors kivitelezhetőségük miatt.[51]
A tisztaenergia-technológiák közül az offshore szélenergiát érintették a legérzékenyebben a Trump-adminisztráció döntései. 2025 januárjában a szövetségi kormányzat felfüggesztette az offshore szélerőművi bérbeadási árveréseket, és átmenetileg szüneteltette a szárazföldi és a tengeri szélprojektekhez kapcsolódó engedélyek kiadását és a hitelnyújtást.[52] 2025 decemberében nemzetbiztonsági indokkal felfüggesztették öt nagyszabású offshore szélprojekt bérleti jogát.[53] A döntések hatására a tőkeköltségek emelkedhetnek, a projektfinanszírozás feltételei kedvezőtlenebbé válhatnak, és a fejlesztők elhalaszthatják a végső beruházási döntéseket. 2026. január 27-én egy szövetségi bíró engedélyezte a massachusettsi Vineyard Wind projekt építési munkálatainak folytatását, és ideiglenesen felfüggesztette a kormányzat által elrendelt, 90 napos leállítás érvényesítését. Az alapügy érdemi elbírálása ugyanakkor továbbra is folyamatban van.[54]
A nukleáris energia területén a kormányzat a szabályozási akadályok lebontására törekedett: 2025. május 23-án elnöki rendelet született a Nukleáris Szabályozási Bizottság (Nuclear Regulatory Commission, NRC) működésének reformjáról, amelynek célja a szabályozás felülvizsgálata és az engedélyezési folyamatok felgyorsítása volt.[55] A Trump-adminisztráció támogatta a működő atomerőművek további üzemeltetését, a korábban bezárt létesítmények újraindítását, valamint az új, korszerű reaktortípusok telepítését célzó beruházásokat. Az Energiaügyi Minisztérium 1 milliárd dolláros hitelt nyújtott a Pennsylvania állambeli Three Mile Island nukleáris erőmű újraindítására, és felgyorsította a kis moduláris reaktorok (SMR) engedélyezését, elsősorban a nagy energiaigényű iparágak – például a technológiai szektor – stabil áramellátásának biztosítása érdekében.[56] A Trump-kormányzat a geotermikus energia terén is fenntartotta a támogatási kereteket: az adóreform során megőrizték a geotermikus beruházásokat ösztönző adókedvezményeket, mivel ezek a megoldások amerikai technológián alapulnak, és nem függnek az importtól. Ezzel szemben a Biden-elnökség alatt jelentős támogatásban részesülő zöldhidrogén esetében korlátozták az állami ösztönzőket, például csökkentették a hidrogénhubok finanszírozását, ami lassította a szektor fejlődését.[57]
Szervezeti átalakítások
A szabályozási fordulat a klíma- és energiapolitikával foglalkozó intézmények szervezeti struktúráját is érintette. Egy 2025. január 20-án kiadott elnöki rendelet Schedule Policy/Career néven visszaállította az első Trump-ciklus alatt bevezetett, majd a Biden-elnökség idején megszüntetett Schedule F elnevezésű rendszert, amely a szakpolitikai döntéseket érdemben befolyásoló pozíciók esetében rugalmasabbá teszi az átsorolást és a személycserét.[58] Klímapolitikai szempontból a döntés jelentősége abban rejlik, hogy az intézményi struktúrák átrendezésén keresztül megkönnyítheti a deregulációs napirend gyorsabb és következetesebb érvényesítését.
Az EPA 2025 márciusában bejelentette, hogy megszünteti a Biden-elnökség idején létrehozott, környezeti igazságossággal és sokszínűségi programokkal összefüggő szervezeti egységeket. Az ügynökség a döntést a szervezeti racionalizálás és az alapfeladatoknak való megfelelés szükségességével indokolta.[59] Emellett sajtóértesülések szerint az EPA végrehajtási és megfelelési prioritásai is módosultak: kisebb hangsúly helyeződött a környezeti igazságossági szempontokra, és visszafogottabbá vált a hatósági fellépés egyes – különösen az energiaszektorhoz kapcsolódó – létesítmények esetében.[60]
A szervezeti átalakítások a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalt (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) is érintették. Ez egy olyan tudományos és szabályozási feladatokat ellátó szövetségi szerv, amely többek között az időjárási mintázatok és a hurrikánok előrejelzéséért, valamint az óceáni és légköri viszonyok megfigyeléséért felel. A hivatal által nyújtott szolgáltatások a gazdaság számos ágazatában alapvető információs infrastruktúrát jelentenek, és a GDP több mint egyharmadát érintő gazdasági tevékenység működését támogatják.[61] A NOAA számításai szerint az időjárás-előrejelzések által teremtett érték a költségek 6,2-szeresére becsülhető: a mintegy 5,1 milliárd dollárnyi köz- és magánszektorbeli éves ráfordítás 31,5 milliárd dollár gazdasági haszonnal járhat.[62] A szövetségi kormányzat 2026-os költségvetési terve a NOAA klímakutatási ágának (Office of Oceanic and Atmospheric Research, OAR) megszüntetését és a NOAA költségvetésének jelentős csökkentését vetette fel.[63]
A klímatudományi és kockázatértékelési intézményrendszer terén 2025-ben több vitát kiváltó fejlemény is történt. A Trump-adminisztráció leállította a Nemzeti Klímaértékelés (National Climate Assessment) előkészítő munkáját. Ez az Egyesült Államokban az egyik legátfogóbb olyan kormányzati felhasználásra készülő összegzés lett volna, amely a klímaváltozás hatásait tárta volna fel.[64] Ezzel párhuzamosan az energiaügyi tárca 2025 júliusában egy olyan értékelést tett közzé az ÜHG-kibocsátás következményeiről, amely több ponton mérsékeltebb következtetéseket vont le a klímakockázatok súlyosságát illetően.[65] A publikációt a szakmai közösség részéről széles körű kritika érte, elsősorban a módszertan és a tudományos megállapítások értelmezése miatt.[66]
Klímadiplomáciai szerepvállalás
2025-ben az Egyesült Államok nemzetközi klímapolitikai szerepvállalása is jelentősen átalakult. A kormányzat több ponton szűkítette a multilaterális klímapolitikai folyamatokban vállalt szerepét és a kapcsolódó intézményi, illetve pénzügyi kötelezettségvállalásait, külpolitikájában pedig az ellátásbiztonság, a gazdasági szempontok és a szuverenitás került előtérbe.
A fordulat legfontosabb, formális lépése a Párizsi Megállapodásból[67] való kilépés második eljárásának elindítása volt.[68] Az Amerikai Egyesült Államok részt vett a Párizsi Megállapodás 2015 decemberében történő elfogadásában, a dokumentumot pedig 2016. április 22-én aláírta. Barack Obama elnök történelmi jelentőségű pillanatként értékelte az eseményt, és úgy fogalmazott, hogy egyszer majd úgy tekintünk vissza a megállapodás elfogadására, mint a napra, amikor a nemzetek végre eldöntötték, hogy megmentik a bolygót. Kiemelte az USA vezető szerepét a klímaváltozás elleni harcban, különösen a Kínával való együttműködésben – tekintettel arra, hogy a két ország együttesen a globális kibocsátások mintegy 40%-áért felelős.[69] Az elnöki pozíciót ezt követően betöltő Donald Trump azonban 2017-ben az állam gazdasági érdekeinek védelmére hivatkozva bejelentette, hogy az Egyesült Államok ki kíván lépni a Párizsi Megállapodásból.[70] A megállapodás 28. cikke értelmében a kilépés legkorábban attól a naptól számított három év elteltével kezdeményezhető, amikor a megállapodás az adott félre nézve hatályba lépett, és az ENSZ főtitkárának – mint letéteményesnek – címzett hivatalos értesítést követően további egy év szükséges a kilépés hatályba lépéséhez. Mivel a megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba, az Egyesült Államok technikailag 2019. november 4-én nyújthatta be a kilépési értesítést, majd a kilépés 2020. november 4-én lépett hatályba.[71] Joe Biden elnök 2021. január 20-án – hivatalba lépésének napján – letétbe helyezte az új csatlakozási okiratot; a Párizsi Megállapodás pedig 2021. február 19-én lépett ismét hatályba az Egyesült Államokra nézve.[72] Trump elnök második ciklusának első napján, 2025. január 20-án kiadott elnöki rendelete ismét elrendelte a Párizsi Megállapodásból való kilépés bejelentését. Az ENSZ-főtitkárt erről 2025. január 27-én értesítették, tehát a kilépés 2026. január 27-én lépett hatályba.[73]
A Fehér Ház 2026. január 7-én közzétett memorandumában Trump elnök elrendelte, hogy az amerikai kormányzati szervek haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket az Egyesült Államok részvételének és támogatásának megszüntetésére az ott felsorolt szervezetekben, amelyek között az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) és az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye (United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC) is szerepel.[74] A döntés jelentősége túlmutat a szimbolikus üzeneten: a UNFCCC-ből való visszavonulás a nemzetközi klímatárgyalási keretekben való intézményes jelenlétet, az IPCC-ből való kilépés pedig a globális klímatudományos értékelési folyamatokban való formális részvételt és befolyást érinti.
A nemzetközi klímafinanszírozás és az intézményi részvétel terén is több, a szövetségi jelenlétet visszafogó döntés született. 2025. január végén leállították az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (US Agency for International Development, USAID) által finanszírozott külföldi segélyprogramokat,[75] amelyek között jelentős klímavonatkozású támogatási projektek is szerepeltek. Az ügynökség 2024-ben közel félmilliárd dollárt fordított a tiszta energiát, a fenntartható földhasználatot és a klímaadaptációt célzó programokra.[76] Az Egyesült Államok 2025 márciusában kilépett a klímaváltozás okozta károk kezelésére létrehozott ENSZ Kártérítési Alap (Loss and Damage Fund) irányító testületéből.[77] A kormányzat 2025 januárjában jelezte, hogy visszavonja a Zöld Klímaalap (Green Climate Fund, GFC) felé korábban vállalt, 4 milliárd dollár értékű hozzájárulását,[78] amely elsősorban kibocsátáscsökkentési és adaptációs programokat finanszíroz. 2026 januárjában pedig bejelentette, hogy kilép az alap igazgatótanácsából.[79] Emellett az Egyesült Államok 2025 márciusában kilépett az igazságos energiaátmeneti partnerségből (Just Energy Transition Partnership, JETP) is, amelynek célja, hogy több szénfüggő fejlődő ország (pl. Dél-Afrika, Indonézia, Vietnám) energiamixének átalakítását támogassa.[80] A Carbon Brief elemzése szerint Trump elnök nemzetközi segélyezési döntései a globális klímafinanszírozás mintegy egytizedét sodorhatják veszélybe az Egyesült Államok külföldi klímacélú kiadásainak csökkentésén keresztül.[81]
A 2025-ös COP30 volt az első ENSZ-klímacsúcs az 1990-es évek óta, amelyen az Egyesült Államok nem képviseltette magát szövetségi szintű hivatalos delegációval.[82] Bár több amerikai állami, városi és vállalati szereplő jelen volt Belémben,[83] a szövetségi kormány távolmaradása három szinten is gyengítette az Egyesült Államok hagyományos klímavezető szerepét. Politikai síkon megszűnt az a transzatlanti G7-mag, amely korábban az ambiciózus klímacélok melletti koalíciók gerincét adta. Pénzügyi téren az amerikai klímafinanszírozási és fejlesztési támogatások visszaesésével tovább mélyült a finanszírozási rés. A normatív térben pedig az USA elveszítette azt a hitelességet, amelyet korábban a Párizsi Megállapodás kialakításában és a 1,5 °C-os cél politikai legitimációjának megteremtésében szerzett. John Kerry korábbi klímaügyi megbízott szerint az USA „tagadóvá, késleltetővé és megosztóvá” vált a klímaváltozás ügyében, és ezzel aláásta a globális együttműködést.[84] Az Egyesült Államok a világ második legnagyobb kibocsátójaként[85] ugyanis kulcsszerepet játszik a nemzetközi klímavédelmi erőfeszítésekben. Jeffrey Sachs közgazdász értékelése szerint az USA távolmaradása ugyanakkor meg is könnyítette a konszenzusteremtést Belémben, mert kevesebb teret adott a nagy politikai ütközéseknek.[86] Az amerikai távollét megnyitotta az utat más szereplők, elsősorban Kína számára, hogy aktívabban formálják a klímapolitikai narratívát. Az Egyesült Államok visszalépése emellett növelte az elvárásokat az Európai Unióval és más fejlett országokkal szemben, ám a COP30 záródokumentuma – amely végül nem tartalmazta a fosszilis energiahordozók kivezetését célzó ütemtervet – jelezte a fejlett országok érdekérvényesítő képességének korlátait.[87]
A multilaterális klímafolyamatokban az amerikai szerepváltás nem kizárólag a UNFCCC keretében volt érzékelhető, hanem más ENSZ-fórumokon, így a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetben (International Maritime Organization, IMO) zajló szabályalkotási folyamatokban is. 2025-ben az Egyesült Államok ellenezte az IMO napirendjén szereplő globális hajózási karbondíj bevezetését, a tagállamok pedig a döntést végül egy évvel elhalasztották. A tervezett díj célja, hogy karbonárazási mechanizmuson keresztül ösztönözze a nemzetközi tengeri áruszállítás ÜHG-kibocsátásának csökkentését – ez a kibocsátás már önmagában a globális kibocsátás mintegy 3%-áért felel.[88]
A nemzetközi klímadiplomáciai szerepvállalás csökkenésével párhuzamosan a külgazdasági eszköztárban az energiaexport – különösen a kőolaj- és LNG-export – hangsúlyosabb szerepet kapott, és több kétoldalú együttműködésben a partnerségi megállapodások meghatározó elemévé vált. A trendet jól példázzák a 2025-ben bejelentett, nagy értékű energiaimport-vállalásokat és energetikai beruházási vállalásokat is tartalmazó megállapodási csomagok. 2025. július 27-én került sor az EU és az USA közötti vám- és kereskedelmi megállapodás aláírására, amelynek értelmében az Európai Unió 2028-ig 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiahordozókat – olajat, LNG-t és nukleáris termékeket[89] –, valamint további 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államok stratégiai ágazataiba.[90] Néhány nappal korábban a szövetségi kormányzat stratégiai kereskedelmi és beruházási megállapodást kötött Japánnal, amelynek egyik kiemelt eleme az energia- és LNG-együttműködés elmélyítése volt.[91] A megállapodás részeként Japán mintegy 550 milliárd dollár értékű, amerikai ágazatokba irányuló beruházást vállalt, amely az energia-infrastruktúrát, az LNG-t, a fejlett üzemanyagokat, a villamos hálózat korszerűsítését, valamint a kritikus ásványok kitermelését, feldolgozását és finomítását is érintette.[92] Dél-Korea esetében pedig 2025 októberében olyan kétoldalú megállapodáscsomagot jelentettek be, amelyben hosszú távú LNG-vásárlási szerződések is szerepelnek évi mintegy 3,3 millió tonna nagyságrendben.[93]
ÜHG-kibocsátás
2025-ben az amerikai kibocsátási adatok kedvezőtlen fordulatot jeleztek. A Rhodium Group előzetes becslései szerint az Egyesült Államok nettó ÜHG-kibocsátása 2025-ben 2,4%-kal magasabb volt, mint 2024-ben: a 2025-ös összkibocsátás mintegy 5,9 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértéket tett ki, ami kb. 139 millió tonnával haladta meg a 2024-es szintet. A növekedés több, döntően rövid távú és rendszerszintű tényező együtteséből adódott: a hűvösebb télből fakadó magasabb fűtési igényből, az adatközpontok és kriptobányászat villamosenergia-keresletének gyors bővüléséből, valamint a magasabb földgázárakból, amelyek a villamosenergia-termelésben átmenetileg növelték a szén szerepét. A Rhodium értékelése szerint a 2025-ben elindított deregulációs lépések még nem voltak meghatározó okai a 2025-ös kibocsátásnövekedésnek, mivel hatásuk jellemzően késleltetve jelentkezik. A kockázat inkább a következő években nőhet érdemben, ha a szabályozási változások tartósan beépülnek a végrehajtásba.[94] Az Egyesült Államok ÜHG-kibocsátása 2040-ig várhatóan akkor is csökkenő pályán maradna, ha az inflációcsökkentési törvényt teljes egészében visszavonnák, ugyanakkor a csökkenés üteme érezhetően lassabb lenne.[95] Az IRA alapján az USA 2030-ra hozzávetőleg 3,6 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátási szintet érne el, a törvény nélkül ez az érték várhatóan mintegy 4,2 milliárd tonna körül alakul.[96]
A fordulat azért is jelentős, mert a Rhodium 2024-re vonatkozó becslése szerint az amerikai ÜHG-kibocsátás 2005-höz képest nagyjából 20%-kal alacsonyabb volt, és az elmúlt években a gazdasági növekedés és a kibocsátás részleges szétválása volt megfigyelhető, azaz a gazdaság karbonintenzitása még növekvő GDP mellett is csökkent.[97] 2025-ben ezzel szemben a Rhodium becslése szerint a reál-GDP 1,9%-kal nőtt, miközben az emisszió ennél nagyobb mértékben emelkedett (2. ábra). A jelentés azt is jelzi, hogy a 2025-ös fordulat a középtávú kibocsátási pályákat is kedvezőtlenül befolyásolhatja: a 2024-es előrejelzésben szereplő, 2035-re várt 38–56%-os csökkenési sávhoz[98] képest a kibocsátáscsökkentés várható mértéke a friss értékelés szerint akár egyharmaddal is visszaeshet.
