Kép a Nano Banana Pro Ai eszközeivel készült.
Új világrend épül: a tenger mélyén dől el, ki uralja majd a digitális jövőt
Az e-mailek, a pénzügyi tranzakciók és a mesterséges intelligencia által feldolgozott adatok szinte kivétel nélkül a tengerfenéken futó optikai kábeleken keresztül jutnak el egyik kontinensről a másikra. Ezek a hálózatok a globális digitális gazdaság láthatatlan gerincét alkotják, stratégiai jelentőségük pedig a mesterséges intelligencia térnyerésével tovább növekszik. Miközben a közvélemény figyelmét az elmúlt évek balti-tengeri kábelincidensei kötötték le, a legfontosabb változás valójában kevésbé látványos: a tenger alatti adatkábelek tulajdonosi és működési kontrollja egyre inkább néhány amerikai technológiai óriásvállalat kezében összpontosul.
A mesterséges intelligencia új korszakot nyit
A mesterséges intelligencia elterjedése alapvetően alakítja át a globális adatforgalmat. Az egyre nagyobb számítási kapacitást igénylő AI-modellek, a felhőszolgáltatások bővülése és a folyamatosan növekvő digitális tartalomfogyasztás miatt robbanásszerűen nő a kontinensek közötti adatáramlás.
Az Európai Unió nemzetközi tenger alatti adatkábeleinek összesített átviteli kapacitása ennek megfelelően az elmúlt másfél évtizedben több mint tizenkétszeresére emelkedett: a 2010-es 318 Tbit/s-ról 2024-re 3755 Tbit/s-ra nőtt. Az iparági előrejelzések szerint a következő évtizedben a globális adatforgalom iránti kereslet éves átlagban mintegy 24 százalékkal bővülhet.
Bár a műholdas internetszolgáltatások jóval nagyobb figyelmet kapnak, a nemzetközi adatforgalom 97–98 százaléka továbbra is tenger alatti optikai kábeleken halad keresztül. Ezek a vezetékek gyakran nem vastagabbak egy locsolócsőnél, mégis a globális digitális gazdaság kritikus infrastruktúráját alkotják. Napjainkban közel 700 kommunikációs kábel köti össze a kontinenseket, összesen mintegy másfél millió kilométeres hosszban.
A növekvő adatforgalom nemcsak új kábelrendszerek építését teszi szükségessé, hanem a meglévő infrastruktúra folyamatos megújítását is. Noha egy tenger alatti optikai kábel tervezett élettartama megközelítőleg 25 év, a gyakorlatban számos rendszert ennél jóval korábban kivonnak a forgalomból, mert kapacitásuk már nem képes kiszolgálni az új generációs adatátviteli igényeket. A hálózat fejlődését ma már a nagy kapacitású, Space Division Multiplexing (SDM) technológiára épülő új generációs kábelek határozzák meg. Ezek a kapacitás növelését nem az egyes optikai szálak terhelésének fokozásával, hanem a kábelben található optikai szálpárok számának növelésével érik el, ami egyszerre tesz lehetővé nagyobb adatátviteli teljesítményt és kedvezőbb energiahatékonyságot.
Az új technológia következtében a rendelkezésre álló adatátviteli kapacitás egyre inkább néhány, rendkívül nagy teljesítményű kábelrendszerre koncentrálódik. Az Európai Unióban a legújabb 31 kábel már a teljes nemzetközi adatátviteli kapacitás mintegy 74 százalékát biztosítja, miközben a legrégebbi 91 kábel részesedése mindössze 2 százalék. Jelenleg közel 200 aktív tenger alatti kábel kapcsolódik az Európai Unióhoz, amelyek több mint 300 kábelpartraszállási állomáson keresztül biztosítják a kontinens nemzetközi digitális összeköttetését.
A digitális világ új kapuőrei
A tenger alatti kábelrendszerek építése ma is alapvetően piaci alapon történik, az állam közvetlen beruházóként csak ritkán jelenik meg. Korábban az új nemzetközi összeköttetések kiépítését jellemzően több távközlési szolgáltató konzorciuma finanszírozta, napjainkban azonban egyre inkább a Google, a Meta, a Microsoft és az Amazon a meghatározó beruházó. Ezeket a saját globális adatközpont- és felhőinfrastruktúrát működtető vállalatokat nevezi a szakirodalom hiperskálázóknak. Számukra a tenger alatti kábelek nem önálló üzleti befektetést, hanem a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia működéséhez szükséges alapinfrastruktúrát jelentik.
A piaci átrendeződés egyik fő oka, hogy a tenger alatti kábelprojektek rendkívül tőkeigényes beruházások. A hagyományos távközlési szolgáltatók üzleti modellje egyre kevésbé teszi lehetővé a több százmillió, esetenként milliárd dolláros fejlesztések finanszírozását, miközben a hiperskálázók számára a stratégiai összeköttetések közvetlen birtoklása jelentős működési előnyt biztosít. Saját hálózataik révén nagyobb kontrollt gyakorolhatnak adatforgalmuk, felhőszolgáltatásaik és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájuk felett, miközben hosszú távon a hálózati költségeiket is csökkenthetik.
Ennek eredményeként a transzatlanti útvonalakon a négy amerikai hiperskálázó már a rendelkezésre álló adatátviteli kapacitás mintegy 90 százalékát ellenőrzi, míg globálisan a tenger alatti optikai hálózatok kapacitásának közel háromnegyede felett rendelkezik.
A tulajdonosi átrendeződés a hálózatok fejlődését is alapvetően átformálja. Az új kábelrendszerek útvonalait, kapacitását és fejlesztési prioritásait egyre inkább a hiperskálázók üzleti igényei határozzák meg. A Google például már több mint harminc tenger alatti kábelprojektben érdekelt világszerte. A stratégiai kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy ki építi a kábeleket, hanem az is, hogy ki alakítja a globális digitális infrastruktúra fejlődésének irányát, és ezáltal befolyásolja a kontinensek közötti adatáramlást.
Nemcsak Amerika, hanem Kína is egyre aktívabb
A tenger alatti adatkábelek fejlesztése a nagyhatalmi technológiai rivalizálás egyik fontos színterévé vált. Kína a Digitális Selyemút kezdeményezés részeként az elmúlt évtizedben jelentősen növelte jelenlétét a nemzetközi kábelprojektekben, különösen Ázsiában, Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában. A kínai HMN Technologies a világ négy meghatározó tenger alatti kábelrendszer-integrátorának egyike, és számos új kábelrendszer tervezésében, gyártásában és kivitelezésében vesz részt. Az Egyesült Államok ugyanakkor egyre határozottabban lép fel a kínai vállalatok térnyerésével szemben.
Az elmúlt években több, eredetileg kínai részvétellel tervezett tenger alatti kábelprojektet amerikai nemzetbiztonsági aggályok miatt átalakítottak, illetve a kínai cégeket teljesen kiszorították azokból. A kábelprojektek kiválasztását, finanszírozását és tulajdonosi szerkezetét így egyre inkább nemzetbiztonsági és geopolitikai szempontok is alakítják. Európa számára ez azért kiemelten fontos, mert a kontinens egyre inkább olyan globális hálózatokhoz kapcsolódik, amelyek fejlesztésének és finanszírozásának irányát európai szereplők már csak korlátozott mértékben tudják befolyásolni.
Európa továbbra is ipari nagyhatalom
Bár a tenger alatti kábelprojektek finanszírozásában és tulajdonosi szerkezetében egyre nagyobb szerepet töltenek be az amerikai hiperskálázók és a kínai vállalatok, Európa továbbra is meghatározó ipari szereplő maradt a tenger alatti kábeliparban.
A francia Alcatel Submarine Networks (ASN) a világ vezető tenger alatti kábelrendszer-integrátorai közé tartozik, és a 2020–2024 közötti időszakban telepített kábelek hossza alapján a globális piac mintegy 34%-át képviselte. Mellette a szintén francia Orange Marine a tenger alatti optikai kábelek telepítésének, javításának és karbantartásának egyik meghatározó nemzetközi szolgáltatója. A két vállalat együttesen tizenkét speciális kábelhajót üzemeltet, amelyek új kábelrendszerek telepítésére, valamint a meghibásodott vezetékek javítására és karbantartására egyaránt alkalmasak.
Az európai ipari háttér azonban jóval szélesebb. A kábelgyártásban olyan vállalatok töltenek be vezető szerepet, mint a Prysmian vagy a Nexans, míg az üzemeltetésben és a nemzetközi összeköttetések fejlesztésében több európai távközlési szolgáltató is meghatározó szereplő. Az Európai Unió így továbbra is rendelkezik a tenger alatti kábelrendszerek teljes életciklusához szükséges ipari és műszaki képességekkel.
A kábel önmagában nem jelent digitális szuverenitást
A tenger alatti optikai kábelek a digitális infrastruktúra nélkülözhetetlen elemei, önmagukban azonban nem biztosítanak digitális szuverenitást. A rajtuk továbbított adatok adatközpontokon, felhőplatformokon, internetes adatcsere-központokon és nagy kapacitású szárazföldi hálózatokon keresztül jutnak el a felhasználókhoz, vagyis a digitális gazdaság működését egymásra épülő infrastruktúrák összessége biztosítja. Hiába rendelkezik egy térség korszerű tenger alatti kábelhálózattal, ha a hozzá kapcsolódó adatközpontok, felhőszolgáltatások vagy mesterséges intelligenciához szükséges számítási kapacitások döntően külső szereplők kezében vannak. Európa számára ezért a digitális infrastruktúra fejlesztésének egyik legfontosabb stratégiai kérdése a felhőszuverenitás.
Az amerikai hiperskálázó szolgáltatók meghatározó piaci szerepe miatt az Európai Uniónak egyszerre kell erősítenie saját felhőiparát, miközben fenn kell tartania az együttműködést a nem uniós technológiai vállalatokkal is, hiszen a digitális infrastruktúrák működéséhez szükséges kulcsfontosságú technológiák jelentős része továbbra is tőlük származik.
Erre a dilemmára hívta fel a figyelmet Mario Draghi 2024-ben megjelent versenyképességi jelentése is. Megállapítása szerint az Európai Unió számára már nem reális cél a vezető amerikai hiperskálázó szolgáltatókkal versenyző globális felhőplatformok létrehozása. Ehelyett olyan versenyképes európai felhőipart kell kiépíteni, amely képes kielégíteni a szuverén felhőszolgáltatások iránti növekvő igényeket, miközben szervesen kapcsolódik a kontinens adatközpontjaihoz, tenger alatti kábelhálózataihoz és mesterségesintelligencia-infrastruktúrájához. A digitális szuverenitás ugyanis nem egyetlen infrastruktúra birtoklásán múlik, hanem azon, hogy Európa képes-e ezeket az elemeket egységes, versenyképes digitális ökoszisztémává integrálni.
A Balti-tenger átírta az európai gondolkodást
Az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása, a Balticconnector gázvezeték sérülése, valamint a Balti-tengeren bekövetkezett több kommunikációskábel-incidens alapvetően megváltoztatta a tenger alatti infrastruktúrák megítélését Európában. Korábban a tenger alatti kábelek biztonságát elsősorban üzemeltetési és műszaki kérdésként kezelték, az elmúlt évek incidensei azonban rámutattak arra, hogy e rendszerek védelme a gazdaságbiztonság, a hibrid fenyegetések elleni fellépés és a geopolitikai verseny szempontjából is stratégiai jelentőségű.
Mindez ugyanakkor könnyen azt a benyomást keltheti, hogy a tenger alatti kábelek legnagyobb veszélyét a szándékos rongálások jelentik. A statisztikák azonban mást mutatnak: világszerte évente átlagosan 150–200 kábelhiba történik, amelyek túlnyomó többségét továbbra is halászeszközök, hajóhorgonyok, földcsuszamlások vagy más természeti események okozzák. A hibrid műveletek lehetőségét nem lehet kizárni, a hálózatok ellenálló képességét ugyanakkor nem kizárólag a szabotázs kockázata alapján érdemes értékelni.
A tenger alatti kábelhálózatok sérülékenységét elsősorban a hálózat szerkezete határozza meg. A digitális adatforgalom jelentős része néhány nagy kapacitású kábelrendszerre, stratégiai kábelpartraszállási pontra és földrajzi szűk keresztmetszetre koncentrálódik. Kiemelt példája ennek a Vörös-tenger térsége, amelyen keresztül az Európa és Ázsia közötti adatforgalom mintegy 90 százaléka halad át. Egyetlen kábel meghibásodása önmagában ritkán okoz jelentős fennakadást, mivel a forgalom rendszerint alternatív útvonalakra terelhető. Komoly problémát akkor jelenthet egy incidens, ha ugyanabban a térségben egyszerre több összeköttetés sérül, vagy ha a hálózat nem rendelkezik megfelelő földrajzi redundanciával és helyreállítási kapacitással.
A hálózat sérülékenységének pontos értékelését ugyanakkor az információhiány is nehezíti. Európában továbbra sincs egységes nyilvántartás arról, hogy kik birtokolják a tenger alatti kábeleket, kik finanszírozzák az új beruházásokat, hogyan oszlik meg a rendelkezésre álló adatátviteli kapacitás, illetve milyen stratégiai függőségek alakultak ki a hálózatban.
Míg az Egyesült Államokban a Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) részletes adatszolgáltatást ír elő minden nemzetközi kábelre, az Európai Unióban ilyen kötelező rendszer jelenleg nem létezik. Hasonló hiányosság figyelhető meg az üzemeltetési és biztonsági események nyomon követésében is: nincs egységes európai rendszer a kábelhibák, incidensek és helyreállítási tapasztalatok rendszerszintű gyűjtésére.
Az információhiány részben a tenger alatti kábelek irányításának széttagolt intézményi rendszeréből fakad. A felügyeleti feladatok tagállami hatáskörben vannak, ezért az engedélyezési, biztonsági és üzemeltetési szabályok országonként jelentősen eltérnek. Franciaország a kábelbiztonságot közvetlenül állami feladatként kezeli, míg Dániában a kábelvédelmi övezetek biztonságáért döntően a piaci szereplők felelnek. Ez nemcsak a több országban működő vállalatokra ró jelentős adminisztratív terheket, hanem az Európai Unió számára is megnehezíti a teljes hálózat stratégiai áttekintését. Jelenleg nincs olyan állandó európai szervezet, amely összehangolná a stratégiai tervezést, a kockázatértékelést és a válságkezelést.
Az incidensek a helyreállítási kapacitások stratégiai jelentőségére is ráirányították a figyelmet. Bár egy-egy kábel meghibásodása rendszerint kezelhető, a javítás sebességét jelentősen korlátozza, hogy világszerte mindössze 63 speciális kábelhajó áll rendelkezésre, amelyek jelentős része már elöregedő flottához tartozik. Egy nagyobb regionális káresemény esetén ezért a helyreállítás idejét nemcsak a sérülés mértéke, hanem a javítóhajók elérhetősége, a megfelelő kikötői infrastruktúra és az engedélyezési eljárások gyorsasága is alapvetően meghatározza.
A digitális szuverenitás nem csak biztonsági kérdés
Az elmúlt évek eseményei nyomán a tenger alatti kábelek védelme az Európai Unió kritikusinfrastruktúra-politikájának egyik meghatározó elemévé vált. Ennek jegyében az Európai Unió fokozatosan egységes keretbe rendezte a korábban egymástól elkülönülő tengerbiztonsági, kiberbiztonsági és digitális infrastruktúra-politikai kezdeményezéseket. E folyamat első mérföldköve a tenger alatti kábelek biztonságáról szóló 2024-es ajánlás volt, amelyet 2025-ben az uniós cselekvési terv a tenger alatti kábelek biztonságáról követett.
A szemléletváltás lényege, hogy az Európai Unió a tenger alatti kábelek biztonságát már nem elsősorban műszaki és üzemeltetési kérdésként, hanem a kritikus infrastruktúrák ellenálló képességének részeként értelmezi.
Ennek megfelelően közös kockázatértékeléseket és stresszteszteket indított, megkezdte a stratégiai jelentőségű kábelhálózatok feltérképezését, fejleszti a tengeri helyzetismereti rendszereket, valamint támogatja a közös helyreállítási és javítási kapacitások kiépítését. Az intézkedések ugyanakkor elsősorban a biztonságpolitikai dimenzióra összpontosítanak.
A szabályozási és intézményi keretek megerősítése fontos előrelépést jelent, ugyanakkor az új követelmények egyre nagyobb terhet rónak a piaci szereplőkre. Az uniós szabályozás egyre több biztonsági és ellenálló-képességi kötelezettséget ír elő az üzemeltetők számára, miközben ezek költségeit továbbra is döntően maguk a vállalatok viselik.
Ha az Európai Unió valóban stratégiai infrastruktúraként tekint a tenger alatti kábelekre, akkor az üzemeltetőket nem csupán szabályozott szolgáltatóként, hanem stratégiai partnerként is kezelnie kell.
Ehhez a növekvő elvárások mellé célzott társfinanszírozási és kockázatmegosztási eszközökre, valamint egy állandó uniós együttműködési fórumra is szükség lenne, amelyben a döntéshozók, az üzemeltetők, a gyártók és a befektetők közösen alakíthatják Európa digitális infrastruktúrájának jövőjét.
Hasonlóan fontos lenne az irányítási rendszer megerősítése is. Indokolt lenne egy állandó európai koordinációs szervezet létrehozása, amely egységesen nyilvántartaná a tenger alatti kábelhálózatokat és a partraszállási pontokat, koordinálná a tagállamok, az Európai Bizottság, az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) és az iparági szereplők együttműködését, valamint biztosítaná a biztonságpolitikai, iparpolitikai és beruházási célok összehangolását. Munkáját egy kötelező uniós adatszolgáltatási rendszernek kellene támogatnia, amely átláthatóvá tenné a kábelrendszerek tulajdonosi szerkezetét, adatátviteli kapacitását, finanszírozási hátterét és az üzemeltetés során bekövetkező incidenseket.
A tenger alatti kábelprojektek megvalósításában fontos szerepet játszik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) digitális programja, amelyet az Európai Beruházási Bank és a Global Gateway finanszírozási eszközei egészítenek ki. Ezek azonban jelenleg párhuzamosan, eltérő feltételek mellett működnek, ami megnehezíti a stratégiai kábelprojektek összehangolt támogatását. A CEF Digital 2021 és 2027 között 2,07 milliárd euróval támogatja a digitális összeköttetések fejlesztését, amelyből a tenger alatti kábelekhez kapcsolódó projektek eddig mintegy 420 millió euró támogatásban részesültek, és ez az összeg 2025 és 2027 között további 542 millió euróval bővül. Bár ez érzékelhető előrelépés, az uniós források továbbra is jelentősen elmaradnak a globális technológiai vállalatok beruházásaitól.
A finanszírozási eszközök összehangolása, valamint a stratégiai kábelprojektekhez kapcsolódó hitelek és garanciák bővítése ezért kulcsfontosságú lenne az európai beruházási kapacitások megerősítéséhez.
Bár az Európai Unió egyre inkább stratégiai kérdésként kezeli a tenger alatti infrastruktúrákat, szakpolitikai intézkedései továbbra is elsősorban a fizikai védelemre és a működési ellenálló képesség erősítésére összpontosítanak. Jóval kisebb hangsúlyt kapnak azok az intézkedések, amelyek az európai tulajdonosi jelenlét, az ipari versenyképesség és a beruházási kapacitások megerősítését szolgálnák. A digitális szuverenitás azonban nem kizárólag a kritikus infrastruktúrák védelmén múlik, hanem azon is, hogy Európa képes-e erősíteni szerepét a kábelhálózatok fejlesztésében, finanszírozásában és tulajdonosi szerkezetében. Ehhez olyan átfogó európai stratégiára van szükség, amely a biztonságpolitikát, az iparpolitikát és a digitális infrastruktúra-politikát összehangoltan kezeli.
A bejegyzés munkatársunk a Portfolio online újságon 2026. augusztus 11-én megjelent írásának utánközlése.
