UNSPLASH | License | Mahshid Saberpour

A 2025. december 28-án kirobbant, már-már forradalomra emlékeztető iráni tüntetések kiváltó okai elsősorban politikai és gazdasági jellegűek voltak, ám a tiltakozások mögött egy hosszabb ideje érlelődő, mélyebb strukturális válság is húzódik. Az iráni demonstrációk kialakulásában számtalan tényező játszhat szerepet. A vízhiány is ezek közé tartozik, amely már a mindennapi élet alapfeltételeit is veszélyezteti. A mostani tüntetések világosan rámutatnak arra, hogy az éghajlatváltozás következményei jelentős hatással vannak a perzsa ország állampolgárai által tanúsított polgári engedetlenségre.

Amikor a víz politikává válik

A korábbi szíriai és iraki tapasztalatok szintén azt jelzik, hogy amikor a vízellátás bizonytalanná válik a Közel-Keleten, akkor az társadalmi feszültségeket és akár politikai válságot is előidézhet. Így a jelenlegi iráni események korántsem számítanak elszigetelt jelenségnek, hanem sokkal inkább egy egyre fenyegetőbb trend részét képezik.

Irán jelenleg hatodik éve tartó súlyos aszállyal küzd, amely több nagyvárost a működésképtelenség határára sodort. A 2025-ös év az eddigi legszárazabbak közé tartozott, és a jelenlegi év még ennél is rosszabbnak ígérkezik, mivel Iránban az átlagos csapadékmennyiség a szezon kezdetétől november végéig mindössze 3,9 milliméter volt, ami 88,3%-os csökkenést jelent a a sokéves átlaghoz viszonyítva. Emellett 2003 és 2019 között Irán a becslések szerint 211 köbkilométernyi talajvizet veszített, ami az éves vízfogyasztásának kétszerese, így az ország vízcsőddel néz szembe.

A jelentések szerint az ellátórendszerek már nem képesek alapfunkcióikat betölteni. Teherán déli kerületeiben december elején súlyos vízhiány állt elő, az éjszakai nyomáscsökkentések pedig a főváros egészében megszokottá váltak. Az öt fő teheráni víztározó telítettsége mindössze 11%-ot tett ki, de általánosságban véve az összes víztározó víztérfogata csökkenő tendenciát mutat.

E körülmények között hangzott el Maszúd Pezeskián elnök drámai kijelentése, miszerint csapadék hiányában előbb vízkorlátozásra, majd akár Teherán kiürítésére is szükség lehet. Egy tízmilliós város esetében az evakuáció lehetőségének felvetése már önmagában is egzisztenciális bizonytalanságot teremt. A december végén kitört zavargások hátterében a vízhiány miatti bizonytalanság is fontos tényező volt, bár ennek szerepét sokan alulértékelték. Az országban uralkodó káosz akár az 1979 óta fennálló Iszlám Köztársaság jövőjét is fenyegetheti.

A tiltakozások közvetlen kiváltó okai a megszorítások és a valutaválság voltak. A riál leértékelődése (1 euró jelenleg 1,72 millió riált ér) a korábban 40% feletti inflációt tovább gyorsította, az élelmiszerárak tekintetében pedig 72%-os drágulást jegyeztek fel. Mindez azonban inkább egy hosszú folyamat végpontja, mintsem önálló magyarázat.

A hőmérséklet emelkedése és rossz kormányzati döntések

A rendelkezésre álló adatok szerint Irán városaiban az átlaghőmérséklet 1990 és 2022 között körülbelül kétszer olyan gyorsan emelkedett, mint a globális átlag. Ez önmagában is jelentős terhelést jelentene egy jól működő vízgazdálkodási rendszernek, Irán esetében azonban mindezt évtizedes rossz döntések súlyosbították. Az ország több ezer éves kánát-rendszere, amely mintegy hetvenezer föld alatti alagúton keresztül biztosította a fenntartható vízellátást, fokozatosan háttérbe szorult. A sah időszakától kezdve, majd az Iszlám Köztársaság alatt is, a modernizáció és az önellátás jegyében a nagyléptékű gátépítés és a felszín alatti víz kitermelése vált meghatározóvá.

1962-től kezdve ötvennyolc gát épült, amelyek az ország teljes vízkészletének körülbelül egynegyedét fogták vissza. Sok esetben azonban olyan folyókon, amelyek nem voltak alkalmasak ekkora terhelésre. A rövid távú haszonért cserébe nőtt a párolgási veszteség, miközben a hegyvidéki területek vízellátása romlott. Az 1979-es forradalom utáni időszakban mindehhez több mint egymillió felszín alatti szivattyú telepítése társult, amelyeknek 90%-a a mezőgazdaságot szolgálta. A következmény a talajvíz szinte visszafordíthatatlan kimerülése lett, valamint olyan látványos jelenségek, mint az iszfaháni vagy a teheráni talajsüllyedés.

A mezőgazdasági terjeszkedés és a gyenge szabályozás miatti túlzott vízkivétel következtében a talajsüllyedés mértéke elérte a 30 centiméter/év értéket, ami olyan területeket érint, ahol mintegy 14 millió ember, azaz a lakosság több mint hatoda él. Több tartományban is (például Kermán, Iszfahán vagy a főváros Teherán) a lakosság több mint egynegyede él a süllyedés kockázatával. Összességében az ország nagy része riasztó mértékben, évente közel 10 centiméterrel süllyed.

A környezeti problémák ignorálása

Iránban nem csupán a vízhiány okozza az egyetlen környezeti problémát. Az Egészségügyi Világszervezet egy jelentésében kifejtette, hogy a perzsa ország súlyos problémákkal küzd a levegőminőség tekintetében is. Megdöbbentő adat, hogy az országban a halálesetek mintegy 11%-át, és az összes egészségkárosodás több mint felét olyan környezeti tényezők okozzák, mint a szennyezett levegő, a rossz ivóvíz vagy éppen a vegyi anyagok. A rossz levegőminőség miatt 2024-ben mintegy 600 000 ember vesztette életét a kormányzati adatok szerint, amivel Teherán a világ legszennyezettebb városai közé tartozik. Így a romló körülmények az emberek hétköznapjaira is kihatnak, és az emberek egyre nehezebben birkóznak meg az említett kihívásokkal.

Ezek a környezeti kudarcok egy több évtizede tartó elhibázott politika következményei. Az 1980-as évek óta Irán hatalmas erőforrásokat fordított ideológiai terjeszkedésre, és olyan milíciákat támogatott (például a libanoni Hezbollah, a jemeni húszik, vagy az iraki ellenállási csoportok), amelyeken keresztül régiós céljait kívánta megvalósítani. Azonban a forráselvonások azt idézték elő, hogy egyre kevesebb pénz jutott az infrastruktúra megújítására.

Általános probléma a nyersanyagokban gazdag országokban (mint például Irán vagy Irak), hogy az olcsó üzemanyag megnöveli az autók számát az utakon. Teherán szennyezettségéhez jelentősen hozzájárul a túlzott járműhasználat, mivel az ott használt autók nagy része alacsony minőségű üzemanyaggal működik. Az iráni autógyártók konkurencia híján nincsenek rákényszerülve arra, hogy kevésbé környezetszennyező járműveket gyártsanak, és a szabályozások sem érintik kellőképpen ezt a területet.

A különféle nemzetközi szankciók pedig tovább súlyosbították a környezeti válságot, mivel korlátozták a hatékony öntözéshez és a külső finanszírozáshoz való hozzáférést. Irán megduplázta a vészhelyzeti megoldásokat, amelyek ahelyett, hogy megfékezték volna azokat, súlyosbították az ökológiai károkat. A kiváltó ok az állami prioritásokban rejlett, amelyek következetesen figyelmen kívül hagyták a környezeti biztonságot.

Regionális párhuzamok: Szíria és Irak tapasztalatai

Irán problémái nem egyediek a Közel-Keleten. A 2000-es évek végén Szíriában hosszú ideig csapadékhiány sújtotta a falvak és a mezők környékét. Ez utóbbi migrációt kiváltó tényezővé vált, és sok családnak el kellett hagynia otthonát, és a városokba kellett költöznie, ami hatalmas feszültséget okozott a társadalomban. Bár a 2011-ben kirobbanó szíriai polgárháborúnak számos oka volt (például elnyomás, korrupció, társadalmi elégedetlenség), a vízhiány és a vidéki megélhetés összeomlása is hozzájárult a rend széteséséhez.

Irakban pedig gyakran demonstrálnak a Tigris és az Eufrátesz vízhozamának csökkenése, valamint a rosszul karbantartott infrastruktúra miatt. A víz- és áramhiány miatti tiltakozások különösen a déli kormányzóságokban elterjedtek, és gyakran csapnak át kormányellenes tüntetésekbe.

Ezekben az esetekben közös, hogy a vízhiány nem önmagában robbantja ki az elégedetlenséget, hanem egy már meglévő bizalmi válságot mélyít el. Ez jól mutatja, hogy a probléma kezelésének elmulasztása inkább egy katalizátor, amely felerősíti a problémákat és a társadalmi feszültségeket, ahelyett, hogy önálló okként jelenne meg.

Víz, élelmiszer, energia, a hiányok láncreakciója

A vízhiány ritkán marad elszigetelt probléma. Az iráni példa is jól mutatja, hogy az élelmiszertermelés mellett az inflációt, a munkahelyeket és végső soron az energiaellátást is befolyásolja. Számos tüntetővel készültek interjúk az elmúlt években, amelyekben a vizet, az áramot és az élethez való jogot gyakran egy sorban említik, ami tökéletesen tükrözi ezt az összefonódást.

A vízhez kötődő hiányélmény ezért különösen erős, és a lakosság számára a folyóvízhez vagy áramhoz való hozzáférés az állam működőképességének egyik legfőbb mércéje. Amikor ez a mérce romlik, akkor az emberek úgy érzik, hogy az intézmények nem képesek garantálni a mindennapi élet biztonságát. Így a vízhiány egyszerre fizikai, gazdasági és politikai probléma, ami gyorsan látható társadalmi feszültségekké alakulhat.

Az iráni tüntetések kiváltó okai meglehetősen összetettek, azonban a vízhiány egyértelműen olyan tényezővé vált, amely kihívást jelent a politikai rendszerek stabilitására. A perzsa országban példátlan válság alakult ki, amihez a politikai és gazdasági tényezőkön túlmenően a környezeti problémák, főképpen a szárazság és a vízhiány is hozzájárultak. Az alapvető szolgáltatások hiánya szemmel láthatóan megingatta az állam legitimitását, amiből kifolyólag széles körű polgári elégedetlenség, majd véres tüntetések bontakoztak ki. Általánosságban véve a közel-keleti példák azt mutatják, hogy a lakosság mindenkori kormánnyal szembeni ellenállásának kialakulásában az ideológiai konfliktusokon túl, az alapvető szolgáltatások hiánya is szerepet játszhat.

A víz így ebben a történetben afféle kulcsszereplő, mivel annak hiánya jelentős hatással van a kormány iránt tanúsított állampolgári lojalitásra, és végső soron arra is képes, hogy hosszú évtizedek óta fennálló rezsimeket ingasson meg.

A bejegyzés munkatársunk Portfolio online gazdasági újságon 2026. február 17-én megjelent írásának utánközlése.