Óceánok elsavasodása – valóban átléptük a hetedik planetáris határt?

UNSPLASH | License | Marek Okon

A kutatás módszertana

A planetáris határokról szóló koncepciót 2009-ben dolgozta ki egy Johan Rockström nevű svéd kutató. A tudós ennek keretében kilenc, a Föld működése szempontjából alapvetőnek tekinthető környezeti rendszerre, illetve ezek kulcsfontosságú kontrollmutatóira vonatkozóan állapít meg határértékeket.[1] Utóbbiak átlépése esetén a bolygón olyan mértékű környezeti változások következhetnek be, hogy az már az egyes társadalmak biztonságos működésére is fenyegetést jelent. A kilenc küszöbérték közül hármat már 2009-ben átléptünk, majd ez a szám 2015-ben négyre, 2023-ban pedig hatra bővült. Ekkor még az óceánok elsavasodása nem lépte át a tudós által megállapított határvonalat, de már közelített hozzá.

A most nyáron megjelent tanulmány célja az volt, hogy a korábbiaknál pontosabb képet adjon arról, globális, illetve regionális szinten milyen szinten áll az óceánok elsavasodása. A számos mutató közül a kutatók az aragonittelítettséget (ΩArag) választották ahhoz, hogy megállapítsák, mennyire kedvezőek a körülmények a mészvázak képződéséhez, vagyis hogy milyen mértékben érinti a változás az olyan jelzőfajokat, mint a korallok, a pteropodák (apró mészvázas planktonok) és a kagylófélék. Minél alacsonyabb ugyanis ez a mutató, a körülmények annál kedvezőtlenebbek a mészvázak képződéséhez. Mivel az óceáni savasodás mértéke a mélységgel változik, értékét a kutatók több egymást kiegészítő modell segítségével a felszíntől egészen 200 méteres mélységig kiszámolták, és tízéves átlagokat képezve egészen az iparosodás előtti időkig rekonstruálták.

Főbb eredmények

Becsléseik szerint a jelenlegi globális ΩArag-átlagérték nagyjából 2,9-en áll; ez körülbelül 17%-os romlást mutat az iparosodás előtti állapothoz képest. A kutatók a 20%-os csökkenést tekintik a küszöbértéknek, és bár átlagban számolva a világ óceánjai ezt a határt még éppen nem érték el, mostanra nagyon közel kerültek hozzá (illetőleg a mérési bizonytalanságok miatt akár már át is billenhettek ebbe a tartományba). Négy nagy óceáni terület viszont már biztosan átlépte a 20%-os telítettséget: a Jeges-tenger, a Csendes-óceán északi része, a Déli-óceán, valamint az Atlanti-óceán északi része. Még ennél is borúsabb a helyzet, ha az ökológiai szempontból jóval relevánsabb 10%-os küszöbértékkel számolunk, azt ugyanis már az 1980-as években elkezdtük átlépni, a 2000-es évekre pedig lényegében az összes felszíni óceánfelület ΩArag-értéke meghaladta ezt a szintet.

Módszertani korlátok és bizonytalanságok

A szerzők azt is kiemelik azonban, hogy eredményeiket több tényező is befolyásolhatja. Az iparosodás előtti ΩArag-értéket nem lehet teljes pontossággal meghatározni, mert ezeket az adatokat a jégből vett minták alapján kiszámolt szén-dioxid-koncentrációból kalkulálják, és ezekben kimutatható egyfajta természetes ingadozás. Emiatt a fenti érték inkább egyfajta tartományt jelöl, ez pedig eleve bizonytalanságot visz a pontos telítettségi szint megállapíthatóságába.

További korlátot jelent, hogy a különböző óceáni térségek viselkedése eltérő. Ez különösen igaz a sarkvidékre, egyes ottani mutatók – a jégtakaró változásai, a folyók által bevitt anyagok koncentrációjának ingadozása és más hasonlók – ugyanis kevésbé jelennek meg pontosan a modellekben. Emellett a biológiai küszöbértékek sem tekinthetők állandónak, a különböző fajok és populációk alkalmazkodóképessége ugyanis jelentős eltéréseket mutat.

Az ΩArag ráadásul csak egy a savasodásra utaló számos más mutató közül, és emiatt használata csak részben írja le a helyzet változását, hiszen az élőlények állapotát más tényezők – például a pH, a szén-dioxid tengervízben mért parciális nyomása, a melegedés, illetve az oxigénszint csökkenése – is befolyásolják, és ezek egymással is kölcsönhatásban vannak. Számításaik során a kutatók figyelembe vették a különböző tényezők hatásából fakadó hibahatárokat, írásukban pedig azt is hangsúlyozzák, hogy eredményeiket kellő óvatossággal szükséges értelmezni.

Bár ezek alapján látható, hogy némileg önkényes, hol is húzzuk meg pontosan a küszöbértéknek számító határt, illetve az elsavasodás aktuális szintjét, az azért nagy valószínűséggel kijelenthető: a mutató már túllépte – vagy hamarosan túl fogja lépni – a komoly változásokkal járó átbillenési pontot. A folyamat megállítása és a tengeri ökoszisztémák megóvása ezért kizárólag a globális szén-dioxid-kibocsátás gyors és jelentős visszaszorítása, valamint a légköri üvegházhatású gázok eltávolítása révén lehetséges. Jelenleg ez az egyetlen módja annak, hogy bolygónk ökológiai stabilitását megőrizzük.