Kép a Canva Ai eszközeivel készült.
Már szinte bizonyos: eltűnhet az ózonlyuk
Az elmúlt évek során, különösen pedig tavaly számos kutatócsoport számolt be arról, hogy méréseik szerint vélhetően csökken az Antarktisz feletti ózonlyuk mérete, ezt azonban minden kétséget kizáróan még senki sem tudta igazolni. Nemrég viszont a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói egy olyan tanulmányt publikáltak a Nature-ben, amely minden eddiginél biztosabban állítja: az ózonlyuk nem csupán zsugorodik, hanem tíz éven belül akár teljesen be is záródhat.
Az ózonréteg állapotáról szóló korábbi kutatások
Az ózonréteg a sztratoszférának a felszíntől mintegy 15-30 kilométer magasságban található régiója, amelyben a légkör más részeihez képest rendkívül magas az ózongáz koncentrációja. Ez a magas atmoszférikus ózonkoncentráció az 1970-es években kezdett csökkenni, az 1980-as évek közepére pedig a kutatók kimutatták, hogy az Antarktisz felett szinte teljesen eltűnt. A jelenség azért a Déli-sarkvidék felett vált a leginkább megfigyelhetővé, mert ott a helyi időjárási körülmények kedveznek a lyuk gyors növekedésének.
Az ózonlyuk méretét legutóbb a NASA becsülte meg 2024 novemberében. Ekkor a szakemberek arra jutottak, hogy az a korábbi, 2019-es legkisebb kiterjedéséhez képest is tovább csökkent. Sőt, a 2024. évi legnagyobb kiterjedése is kisebb volt, mint az azt megelőző öt év átlaga (főleg, hogy 2023-ban voltak időszakok, amikor 26 millió négyzetkilométerre növekedett). A mérések eredményei nyomán a szervezet ózonkutató csoportja kijelentette, az elmúlt két évtizedben tapasztalt fokozatos javulás arra utal, hogy az ózonbontó vegyszerek visszaszorítására irányuló nemzetközi erőfeszítések sikeresek voltak.
A NASA szakembereinek számításai szerint az ózonlyuk havi átlagos mérete a tavalyi év során 20 millió négyzetkilométer volt, legnagyobb, 22,4 millió négyzetkilométeres kiterjedését pedig szeptember végén érte el (ez egyébként normális jelenség, mivel az ózonlyuk az antarktiszi időjárás melegedésének következtében minden év szeptemberében ugrásszerűen megnövekszik, és ezáltal igencsak megnehezíti az átlagos javulási tendenciát feltérképezni kívánó méréseket). A NASA adatai alapján a kutatók úgy kalkuláltak, hogy az ózonlyuk mérete 2040-re állhat vissza az 1980-as évek előtti szintre, 2066-ra pedig akár teljesen regenerálódhat a légkör.
A legújabb eredmények
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatóinak mostani tanulmánya azért jelentős, mert elsőként állítja statisztikai megalapozottsággal, hogy az ózonréteg a korábbi feltételezésekhez képest is gyorsabban – és teljes egészében – helyreállhat. Az írás szerint az ózonlyuk bezáródásának valószínűsége jelenleg 95%-os, ám a kutatók azt is elismerik, hogy az ózonrétegre az antarktiszi időjárás változékonyságának következtében kialakuló légköri bizonytalanság negatívan hathat, illetve hogy az ózonlyuk bezáródása először nagy valószínűséggel csak időszakosan fog bekövetkezni, és csak azután válik véglegessé.
Fontos fejlemény, hogy a tanulmány az első bezáródás idejét a korábbi becsléseknél hamarabbra, 2035-re teszi. A szerzők a számításaik során nagy hangsúlyt fektettek az ózon antropogén és nem antropogén eredetű változásainak elkülönítésére, és végül egy több modell eredményeit összegző műholdas szimuláció használatával jutottak a mostani következtetésükre. Az okokat tárgyalva pedig teljesen egyetértenek a NASA kutatóival abban, hogy az ózonlyuk jelenleg megfigyelhető ütemes helyreállása a nemzetközi közösség összehangolt erőfeszítéseinek eredménye.
