Pixabay | CC0 1.0
Jelentősen hűtik a klímát az erdőtüzek
A Washingtoni Egyetem kutatóinak idén megjelent tanulmánya szerint jelentősen hűl a klíma a boreális erdőtüzek robbanásszerű növekedése nyomán. Modelljeik eredményei azt mutatják, hogy e tüzek emissziója nagyjából 12%-kal lassítja a globális, valamint 38%-kal az arktikus felmelegedést. A jelenségnek köszönhetően csökken az Északi-sarkvidék jégvesztése, a megnövekedett aeroszolterhelés pedig déli irányba tolja a trópusi csapadékzónát.
A klímakutatás egyik legfontosabb nemzetközi adatgyűjtő és klímamodellező keretrendszere a Coupled Modell Intercomparison Project (CMIP). Ennek 2016-ban kezdődött hatodik fázisa a biomassza égéséből származó aeroszolokkal kapcsolatban a 1997–2014 közötti műholdas megfigyelések és a Global Fire Emissions Database értékeivel dolgozik, a 2015–2100 közötti időszakra vonatkozóan pedig a különböző klímamodellekből egységesített kibocsátási becsléseket vette alapul. Számításai szerint az északi szélesség 56. és 70. foka között húzódó boreális zóna 2015 utáni feketeszén-kibocsátása nagyjából a 0,12 TgC/év értéken marad.
A CMIP modelljei viszont valószínűleg alábecsülik a boreális tüzek jövőbeni gyakoriságát és a globális klímára gyakorolt hűtő hatásukat, emiatt pedig vélhetően túlbecsülik a globális felmelegedés és a sarki jégolvadás mértékét. Az elmúlt két évtizedben ugyanis a boreális erdőtüzekből származó kibocsátás mértéke drasztikus mértékben megnőtt: a Washingtoni Egyetem kutatóinak most megjelent tanulmánya szerint a Kanadából és a Szibériából származó feketeszén-kibocsátás 1997–2014 között átlagosan 0,10 TgC/év volt, 2015–2023-ban viszont már 0,26 TgC/évre ugrott, egyes években ráadásul extrém magas szinteket ért el (2023-ban például 0,68 TgC/év kibocsátást mértek). Ennek eredményeként számottevően megnőtt a boreális zóna részesedése a biomassza égéséből származó globális emisszióban, és előbb a világszintű kibocsátás 4%-áról annak 10%-ra, majd 2023-ban majdnem a 30%-ára emelkedett.
A tanulmány szerzőinek megállapítása szerint tehát a 2015 után mért valós értékek évről évre egyre magasabbak, a CMIP által használt érték viszont megmaradt a 0,12 TgC/éves állandó szinten, vagyis az általa használt modellek a valóságosnál alacsonyabb kibocsátással számolnak. Ez abból a szempontból fontos körülmény, hogy a reális és a modellezett emisszió közötti eltérés jelentősen befolyásolja a jövőre vonatkozó klímamodellek pontosságát.
A kutatók ezért az erdőtüzek számában bekövetkező növekedésnek, illetve e tüzek jövőbeli éghajlatra gyakorolt hatásának felméréséhez lefuttattak néhány új szimulációt. Ezekben a standard CMIP-szimulációhoz képest az volt az egyedüli eltérés, hogy a boreális zóna biomassza-égésből származó kibocsátását a fentebb vázolt trendeknek megfelelően növelték. Az általuk kidolgozott új modellt BorealFire-nek nevezték el, és abban a boreális zóna feketeszén-kibocsátását a 2015–2023 közötti időszak esetében a valós méréseknek megfelelően módosították, a 2023–2060 közötti időszakra pedig lineáris extrapolációval készült becsléseket használtak.
A modell alapján a boreális zóna feketeszén-kibocsátása a CMIP referenciaértékéhez képest nagyjából a négyszeresére (0,49 TgC/év) nőtt, a globális felszíni felmelegedés üteme pedig 0,32 °C/évtizedre csökkent, vagyis 12%-kal alacsonyabb lett, mint a standard szimuláció 0,37 °C/évtizedes értéke. A sarkköri melegedés még ennél is jelentősebb, 38%-os mértékben – a korábbi 0,78 °C/évtized helyett 0,49 °C/évtizedre – lassult. Ezáltal az arktiszi és a globális felmelegedés ütemének egymáshoz viszonyított mértéke 2,1-ről 1,5-re csökkent, vagyis lényegesen mérséklődött. A hőmérsékleti különbségek nagy része egyébként területileg az északi félteke sarkkörhöz közelebbi részei felé jelentkezett, vagyis ott, ahol a kibocsátás is nőtt.
A BorealFire szimulációban az északi-sarkvidéki jégtakaró 2025-ig kismértékben megnőtt, 2025–2060 között pedig lassabban olvadt, mint a referenciának használt modellben. Ez utóbbi standard szimuláció prognózisa szerint 2050-ig a sarki jég szinte teljesen eltűnik. A BorealFire modellje ellenben még 2060-ban is körülbelül 2 millió négyzetkilométer jégtakaróval számol. A különbség a légköri és felszíni albedo változásával magyarázható, ha ugyanis több napfény verődik vissza, akkor a sarki légkör is jobban hűl.
A fenti számokból világosan látszik, hogy a boreális erdőtüzek és az általuk kibocsátott aeroszolok fontos szerepet játszhatnak a következő évtizedek éghajlatának alakulásában. Éppen ezért a szerzők javaslata az, hogy a klímaváltozás reálisabb felméréséhez a jövőbeli klímamodellekben a valóságot jobban tükröző értékeket kellene használni az erdőtüzek emissziójára vonatkozóan. A növekvő számú és mind nagyobb területet érintő tüzekből érkező aeroszolok ugyanis már önmagukban mérséklik a felmelegedést és a sarki jégvesztést.
