gordontour | CC BY 2.0 | Flickr
Energiaátmenet a Perzsa-öbölben: hol tart most, és mi várható a jövőben?
Az Öböl Menti Országok Együttműködési Tanácsának tagállamaiban az elmúlt évek során jelentősen felgyorsult az energiaátmenet, ám ez elsősorban nem környezeti, hanem gazdasági megfontolásokra vezethető vissza. Ezzel együtt ma már a legtöbb arab olajmonarchia célja, hogy bővítse a megújuló energiaforrások használatát, és pár évtizeden belül elérje a nettó zéró kibocsátást. Mindegyikük ösztönözni kívánja az alacsony kibocsátású új iparágak fejlődését, de egyikük sem kíván lemondani szénhidrogénkészletei hosszú távú hasznosításáról.
A közös cél: a nettó zéró kibocsátás
Egy az Observer Research Foundation honlapján idén augusztusban közzétett tanulmány szerint az Öböl Menti Országok Együttműködési Tanácsának tagállamai az elmúlt években látványosan előreléptek az energiaátmenet terén. A térségben követett stratégia azonban különbözik a Nyugaton megfigyelhető modellektől, középpontjában ugyanis nem a fosszilis energiahordozók mielőbbi teljes kiváltása, hanem az egyes országok energiaszerkezetének diverzifikálása áll.
Ennek megfelelően a helyi vezetők az olajnak és a földgáznak továbbra is meghatározó szerepet szánnak országuk gazdaságában, ám úgy vélik, hogy a fosszilis forrásokból származó bevételek megőrzése mellett az új, alacsony kibocsátású iparágak (például a hidrogéntermelés vagy a zöldacélgyártás) kiépítése is szükséges annak érdekében, hogy államaik fejlődése stabil és kiszámítható maradhasson.
Az átalakulással azonban kibocsátásuk mindenképp csökkenő pályára áll majd. A hat tagállamból négy – nevezetesen az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar és Omán – eltérő, de egymással összehangolt szakpolitikai elképzeléseket követ, és ennek keretében már a nettó zéró kibocsátás elérésének konkrét határidejét is kitűzte – az Egyesült Arab Emírségek és Omán 2050-re, míg Bahrein, Kuvait és Szaúd-Arábia 2060-ra kívánja nullára csökkenteni az emisszióját.
A villamosenergia-ágazat átalakulása
Az együttműködési tanács tagjainál lezajló energetikai fordulat leglátványosabb eleme a villamosenergia-termelés megújítása. Napenergia-kapacitásaik fejlesztés során ugyanis ezek az országok rekordidő alatt húztak fel világviszonylatban is kiemelkedő létesítményeket. Ezzel beépített megújuló kapacitásuk a 2015 óta eltelt időszakban a hetvenszeresére – 2024-ig 196 megawattról mintegy 13,5 gigawattra – nőtt.
A fejlesztések terén az Egyesült Arab Emírségek jár az élen, és leginkább Kuvait, illetve Bahrein van lemaradva a többiekhez képest.
A legjelentősebb beruházások közé tartozik az Abu-Dzabiban lévő 2 gigawattos al-Zafra[1] erőmű, a szaúdi Mekka tartományban megépített 2,06 gigawattos Su’ajba[2] telep, valamint a dubaji Mohammed bin Rásid[3] naperőműpark, amely 2030-ra akár a 7,26 gigawattos kapacitást is elérheti. Emellett mérföldkőnek tekinthető a Masdar és az Emirates Water and Electricity Company 2025. januárban meghirdetett projektje is – a bejelentés szerint ugyanis a két vállalat egy 5,2 gigawattos napelemfarmot építene az Egyesült Arab Emírségek területén. Ez az előzetes kalkulációk szerint folyamatosan tudna 1 gigawatt teljesítményt szolgáltatni, és a termelt áram költsége megawattóránként mindössze 60 amerikai dollár lenne.
Energiahatékonyság, ipari dekarbonizáció és beruházási stratégiák
A helyi energiapolitika a megújuló kapacitások gyors bővítése mellett az energiahatékonyságot is javítaná. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek 2015–2016-ban átfogó támogatáscsökkentési reformot indított, amelynek keretében a villamos energia, a gáz és a közlekedési üzemanyagok ára közelebb került a piaci szinthez. Ez ösztönzően hatott a fogyasztás észszerűsítésére, és javította a megújuló energia versenyképességét. A reform lendülete azonban az utóbbi években lelassult, különösen Kuvaitban, ahol a villamos energia ára továbbra is alacsony.
A kibocsátáscsökkentésben a nemzeti olaj- és gázipari cégek is aktív szerepet vállalnak, és ennek jegyében többük a hagyományos megoldások mellett nagyszabású szén-dioxid-leválasztási és -tárolási fejlesztésekbe kezdett. Az Abu Dhabi National Oil Company és az Emirates Steel közös projektje például évente 0,8 millió tonna, a QatarGas létesítménye pedig évi 2,1 millió tonna szén-dioxid megkötésére alkalmas.
A helyi szuverén vagyonalapok és állami befektetési társaságok azonban nem csak a térségben fektetnek be a tiszta energiával kapcsolatos fejlesztésekbe. A Masdar vagy az Acwa Power például világszerte épít megújuló erőműveket. A globális jelenlét fontos pillére a helyi államok befektetési politikájának, mivel elősegíti gazdaságuk diverzifikációját, és stratégiai előnyt is biztosít számukra.
Kitekintés
Az említett arab államok energiapolitikai átmenete eddig elsősorban a könnyebben megvalósítható zöldítési projektekre, mindenekelőtt pedig a megújuló kapacitások gyors bővítésére összpontosított, ám a következő évtizedben a bonyolultabb feladatok – például az ipar és a közlekedés dekarbonizációja – is előtérbe kerülhetnek. Jelenleg egyre több jel utal arra, hogy a globális energiaátmenet lassulása ellenére a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet középtávon mérséklődhet. Éppen ezért a térségnek fel kell készülnie arra, hogy a gazdasági növekedés motorját a jövőben az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák jelenthetik. A következő évtizedben tehát fontos szerepe lesz a helyi energiapolitika innovatív megoldásainak abban, hogy ezek az államok a gyorsan átalakuló globális energiarendszerben is meg tudják őrizni a versenyképességüket.
