Kép a Canva Ai eszközeivel készült.
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA) 2025 júniusában kiadott egy jelentést, amely szektorokra bontva foglalja össze az Európai Unió energiaátállási kilátásait. A dokumentum emellett arra is kitér, hogy milyen társadalmi és gazdasági következményei lehetnek a közösség dekarbonizációs törekvéseinek.
Az energiaátmenet jelenlegi állása
Az elemzés szerint 2014-ben még az EU adta a globális szén-dioxid-kibocsátás 7,74%-át, ám ez az arány 2021-re már 7%-ra csökkent. Ezzel az EU továbbra is élen áll a dekarbonizációban. A közösség megújulóenergia-kapacitása 2021-hez viszonyítva 2030-ra várhatóan a triplájára, 2040-re a négyszeresére, 2050-re pedig akár az ötszörösére is nőhet. Az energiaátmenet elérése során viszont a közösségnek figyelembe kell vennie az energiainfláció és az energiabiztonság kérdését is. Ezek kezelése nélkül ugyanis az energiaátmenet nem fog kiegyensúlyozottan végbemenni, és azt a közvélemény sem támogatja majd. A megújuló energiaforrások térnyerésével az energiaárak idővel valószínűleg csökkenni fognak, elsősorban az alacsonyabb működési költségek és a fosszilisek árának alakulása miatt.
A jelentés készítői két lehetséges alternatívát vázolnak fel arra vonatkozóan, hogy 2050-ig hogyan érhető el a klímasemlegesség. Ezek egyike a jelenlegi uniós és tagállami szinten elfogadott energiapolitikai terveket és intézkedéseket veszi alapul (PES), a másik pedig egy, az Európai Bizottság jelenlegi terveinél ambiciózusabb forgatókönyvből indul ki (DES). Az unió gazdaságának két legnagyobb kibocsátója jelenleg a közlekedési és a villamosenergia-szektor. Ezek 2050-ig tervezett dekarbonizációja adhatja az uniós kibocsátáscsökkenés 50%-át. A PES forgatókönyv szerint a megújulók végső energiafelhasználásban elfoglalt aránya 2030-ra 40%, a DES szerint viszont 44% lesz. Ezt követően az érték várhatóan tovább emelkedik, és 2040-re elérheti az 55, illetve a 68%-ot, 2050-re pedig a 67 és 84%-ot is.
Mindent összevetve az Európai Unió jelenleg nincs a 2030-ra kitűzött kibocsátáscsökkentési célok eléréséhez szükséges pályán. Az Európai Bizottság 2040-re vonatkozó terve, vagyis a nettó kibocsátás 90%-os csökkentése, csakis további tagállami intézkedések révén lesz megvalósítható. Ebben vezető szerepet kell játszania az öt legnagyobb energiafogyasztónak, amelyek a jelentés szerint 2050-ben továbbra is Németország, Franciaország, Olaszország, Lengyelország és Spanyolország lesznek. Mivel a megújulók nem fogják teljesen fedezni az uniós országok energiaellátását, a régió dekarbonizációja csakis úgy érhető el, ha az elektrifikáción túl a bioüzemanyag-termelést és -felhasználást is sikerül növelni.
Az érintett gazdasági szektorok
A közlekedési szektor 2024-ben a közösség üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 26%-át adta, és még jelenleg is jelentős mértékben függ a fosszilis energiahordozóktól. A kibocsátás csökkentésében a fent felsorolt két forgatókönyv mindegyike szerint jelentős szerepe lesz a közúti közlekedésben végbemenő elektrifikációnak, illetve a nem elektrifikálható közlekedési formák esetében a bioüzemanyagok használatának. Emellett kulcsfontosságú lenne az európai vasúti infrastruktúra fejlesztése, hogy az valóban reális alternatívája lehessen a személygépjárműveknek, a légi közlekedésnek és a közúti teherszállításnak.
Az ipar 2021-ben az EU végfelhasználásból származó kibocsátásának 30%-áért volt felelős, vagyis rendkívül nagy szerepe van a régió dekarbonizációjában. 2050-ig az ipari kibocsátás a jelentésben említett mindkét forgatókönyv szerint a 2021-es szint (537 millió tonna szén-dioxid) körülbelül felére csökken. A szektoron belül várhatóan továbbra is a cementnek, a vegyiparnak, illetve a vas- és acéliparnak lesz a legnagyobb az emissziója. Az évszázad közepére az ágazat közvetlen megújulóenergia-felhasználása mindkét forgatókönyv esetén több mint duplájára nő. Az EU iparpolitikája és tervei – mint például az iparról szóló, a nettó zéró kibocsátási célt szolgáló rendelet és az európai zöld megállapodás – kulcsfontosságúak a regionális versenyképesség és az energiabiztonság fenntartásában.
Az épületszektor továbbra is az Európai Unió legtöbb energiát elfogyasztó ágazata; 2023-ban innen származott az uniós kibocsátás egyharmada (a szektor energiafelhasználásának 80%-a a fűtéshez, a hűtéshez és melegvíz-előállításhoz köthető). A dekarbonizációhoz viszont 2050-re a 2021-es szinthez képest közel 100%-os kibocsátás-csökkenést kellene elérni benne. Az elektrifikáció az épületek energiahatékonyságának javítása során is kulcsfontosságú, és azt az egyes tagállamok erőforrásainak rendelkezésre állásától függően úgy kell priorizálni, hogy először a helyiségfűtésre, aztán a melegvíz-előállításra, végül pedig a főzésre kerüljön sor. Az ágazatban kitűzött célok eléréséhez növelni kell a meglévő épületek felújítási és korszerűsítési ütemét.
A villamosenergia-szektor energiaátmenetének legfőbb pillérei a nap- és a szélenergia. Ezeket saját célkitűzéseik megvalósítása érdekében az egyes tagállamoknak különböző mértékben kell alkalmazniuk. Spanyolországban és Olaszországban például a napenergia dominál, Németország és Dánia adottságai viszont inkább a szélenergiának kedveznek. Az elektrifikációs célok megvalósítása érdekében emellett szükség van a rendszertervezés, a rendszerbővítés és a rendszerüzemeltetés átalakítására, valamint az átviteli és a hidrogén-infrastruktúra, illetve az innovatív technológiák terén megvalósítandó példátlan léptékű beruházásokra is.
Társadalmi és gazdasági hatások
A jelentés szerint a DES forgatókönyv megvalósulása esetén az EU GDP-je éves szinten 2,1 százalékponttal jobban növekedne, mint a PES esetén. A különbség elsődlegesen az energiaátmenet első néhány évében megvalósított beruházásoknak tudható be. Ebben az időszakban a megújulókba történő előrehozott beruházásoknak köszönhetően várhatóan emelkednének az energiaárak, és a foglalkoztatottsági szint is magasabb lenne.
Az EU gyorsabb ütemben történő dekarbonizációja tehát nemcsak a klímaváltozás elleni harcban járna pozitív hozadékkal, hanem kedvező társadalmi és gazdasági hatásai is lennének. A jelentés szerzői kiemelik, hogy az uniónak a klímapolitikai intézkedések megtervezése során a gazdasági versenyképesség és az energiabiztonság szempontjait is figyelembe kell vennie, hiszen a klímasemlegesség csakis úgy érhető el, ha megvan mögötte a szükséges társadalmi támogatottság.
