Szélerőművek és rovarok: az energiaátmenet rejtett áldozatai
A Német Űrkutatási Központ egy 2018-as kutatásában megvizsgálta, hogyan függ össze egymással a németországi repülőrovar-populációk csökkenése és a szélturbinák működése. A tanulmány által használt modellek alapján a német szélturbinák évente mintegy 1200 tonna rovar pusztulását okozzák, és ezzel csökkentik a biológiai sokféleséget, illetve a mezőgazdaságnak is kárt okoznak. Mai bejegyzésünkben ezt a jelenséget járjuk körbe röviden.
Szélenergia-termelés kontra biodiverzitás
2018-ban a Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt, vagyis a Német Űrkutatási Központ „Interference of Flying Insects and Wind Parks” („A vándorló rovarok és szélparkok interferenciája”) című kutatásában kimutatta, hogy a szélerőműparkok jelentősen hozzájárulnak a rovarok pusztulásához, s ezzel közvetett módon csökkentik a populációik fennmaradásának esélyét, az ökoszisztéma stabilitását, valamint a mezőgazdaság termelékenységét. A rovarok ugyanis gyakran repülnek a szélturbinák működésének magasságában (20–220 méter), hiszen helyváltoztatásuk során ugyanazokat az erős légáramlatokat használják, mint a szélerőművek.
A kutatás becslései szerint a németországi szélerőműparkokon évente közel 24 000 tonna rovar halad át, és ennek kb. 5%-a sérül meg, amikor a szélturbinák lapátjainak ütközik. Egy szélerőmű nagyjából 40 millió repülő rovart pusztít el évente, a 2018-ban Németországban működő összes szélerőmű pedig megközelítőleg 1,2 trillióval csökkentette a számuk. A 1200 tonnás veszteség akkora mértékű, hogy az már az ökoszisztéma – így például a beporzás és a táplálékláncok – működésére is hatással lehet. A rovarok ráadásul a beporzáson túl a talajminőség megőrzésében is kulcsszerepet játszanak, pusztulásuk tehát ilyen módon is kihat a mezőgazdaság működésére.
A pusztulás mértékét befolyásoló főbb tényezők
A fenti következtetéseket olvasva adódhat a kérdés, hogy milyen tényezők befolyásolhatják a rovarok szélerőműparkok miatt bekövetkező pusztulásának mértékét. Számos tanulmány tárgyalja, hogy ez összefüggésbe hozható a szélturbinák sűrűségével, mivel több turbina nagyobb kiterjedésű rotorlapát-felületet jelent, ez pedig növeli a madarakkal, denevérekkel és a rovarokkal való ütközések valószínűségét, s ennél fogva az okozott pusztítás mértékét. A nagyobb koncentrációban telepített turbinák több tanulmány szerint különösen akkor okoznak jelentős pusztítást, ha a madarak és a rovarok vándorlási útvonalain helyezkednek el.
A rovarpusztulás mértékét befolyásoló két másik fontos tényező a szélturbinák lapáthossza és forgási sebessége. A legtöbb tanulmány szerint a lapátok hossza 40–80 méter is lehet, így azok végpontjai a turbina típusától függően 20–220 méteres magasságban mozognak. A rovarok többsége, például azok, amelyek a beporzást végzik, a felszínhez közel, általában 0–50 méteres magasságban repül, mivel itt találhatóak a táplálékforrásukul szolgáló virágok és növények. Ezek tehát általában nem kerülnek a rotorok mozgási tartományába. A magasabban repülő fajták esetében azonban már fokozottabb a lapátokkal való ütközés kockázata. Különösen igaz ez a szitakötők és lepkék esetében, ezek ugyanis bizonyos körülmények között (például a már említett széláramlatok kihasználásakor) elérhetik a rotorlapátok forgásának 100–200 méter közötti zónáját. Mivel a szögsebesség a rotorlapátok végeinél a legnagyobb, ezeknél a rovarok pusztulása is fokozottabb. Az itteni lineáris sebesség akár a 200-300 km/h-t is elérheti (ilyenkor nagyjából 6-9 másodperc alatt fordul körbe egy lapát), ami nagy ütközési energiát jelent, és ezáltal komolyan megnöveli a rovarok pusztulásának esélyét. Ez különösen igaz a nagy méretű modern turbinákra, mivel ezeknél a rotorok átmérője meghaladhatja a 100-150 métert, a lapátvégek lineáris sebessége pedig akár az említett 300 km/h-t is elérheti (ebben az esetben kb. 2-7,9 másodperc alatt fordul körbe egy lapát).
A 2018-as német tanulmány szerzői a fentieket figyelembe véve több intézkedést is javasolnak a rovarok védelmében, így például a fajok beazonosítása érdekében a lapáton található maradványok DNS-alapú monitorozását, a rovarrajokat érzékelő és az azok közeledése esetén egy-egy kritikus időszakban leállítható szélturbinák kialakítását, a szélerőművek rovarok számára kevésbé vonzó szín- és anyaghasználatát. Bár speciális bevonatokkal és anyagokkal valóban csökkenthető a rotorlapátok rovarvonzó hatása, ez magát az alapproblémát nem oldja meg. Éppen ezért kulcsfontosságú lenne a szélturbinák telepítési helyének gondos megválasztása, hogy a rotorok ne keresztezzék a rovarok fő migrációs útvonalait. Az is lényeges lenne továbbá, hogy a turbinák működését a rovarok intenzív vándorlási időszakaiban szabályozzák.
Nem csak a rovarokat pusztítják
Figyelemre méltó ellentmondás, hogy bár az egyre nagyobb szélerőmű-parkok létesítésének célja az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése és ezáltal a környezet megóvása lenne, a technológia nem maradéktalanul környezetbarát. Mindezt több más kutatás is alátámasztja. A rovarok mellett tömegével pusztulnak el például a rotorlapátoknak ütköző denevérek is, nekik ráadásul az élőhelyük is eltűnik a földhasználat változása miatt. A 2022-ben publikált tanulmány például a szélturbinák miatt elpusztult denevérek, a biológiai sokféleség és a mezőgazdasági termelés közötti összefüggéseket vizsgálva rámutatott, hogy a denevérek szélerőművek miatti tömeges pusztulása komoly hatással lehet egyes rovarpopulációk szaporodására és ezáltal a mezőgazdasági tevékenységre. A denevérpopuláció csökkenése ugyanis a kártevő rovarok elszaporodásához vezet, a megnövekedett számú rovar által a termőföldeken okozott károkat pedig csupán a növényvédő szerek fokozott használatával lehetne ellensúlyozni. Ez azonban nem csupán a mezőgazdasági termelést, hanem az erdészeti ökoszisztémákat is veszélyezteti.
A mezőgazdaság és az erdészeti ökoszisztémák károsodása olyan következményekkel járhat, mint a talajerózió, az élőhelyek pusztulása vagy a biológiai sokféleség csökkenése, ezáltal pedig hosszú távon a gazdasági és az ökológiai rendszerek összeomlásához vezethet. Fontos tehát a mostaninál sokkal nagyobb figyelmet szentelnünk annak, hogy az energiaátmenet milyen hatással van a biológiai sokféleségre. A legtöbb környezeti hatásvizsgálat ugyanis nem foglalkozik kellő mértékben a szélerőműparkok vagy a más, tisztának nevezett technológiák és a különböző élőlénypopulációk közötti kölcsönhatás feltárásával. A fenti eredmények ismeretében azonban érdemes változtatni ezen a gyakorlaton, mivel a biológiai sokféleséget a megújuló energiaforrások használata is csökkentheti. Éppen ezért az ezeket kihasználó megoldások hosszú távú üzemeltetését fenntartható módon kell megoldani, és erre a szabályozási környezet kialakításakor is oda kell figyelni.
